397/5. A bronzmadár hangja — Időzített csend

Monsieur Vaneau és Laurent kalauz lassan elindultak visszafelé a folyosón, mintha nem is egy potenciális bűncselekmény helyszínére, hanem egy délutáni teázásra sietnének. A kalauz még mindig a szellőzőnyílások akusztikai trükkjein rágódott.
– Szóval, Monsieur Vaneau – kezdte Laurent –, ha a csend nem pihenést jelent, hanem a felhúzást, akkor most mi következik? Egy kakukkos óra a 4-es fülkében? Vagy valami sokkal hangosabb, ami az utolsó felhúzás után azonnal akcióba lép? Remélem, nem egy zenélő doboz, abból már elegem van a macskás hölgy mellett.
Vaneau halványan elmosolyodott, de nem válaszolt. Ehelyett lassított, majd hirtelen megállt a folyosó közepén, mintha valami láthatatlan jelet észlelt volna. Kezét a mellényzsebéhez emelte, és előhúzta régi, ezüst zsebóráját. Kinyitotta a fedelét, és egy pillanatig elmélyülten nézte a szerkezetet, miközben a vonat egyenletes zakatolása betöltötte a teret. Laurent értetlenül figyelte.
– Pontosan nyolc perc múlva Montvalon állomásra érkezünk – mondta Vaneau nyugodtan, anélkül, hogy levenné tekintetét az óráról.
Laurent meglepetten felvonta a szemöldökét. – Nyolc perc? És ennek mi köze a bronzmadárhoz, vagy a 4-es fülke csendjéhez? Ne mondja, hogy ez a madár is percre pontosan dolgozik!
– A mechanika már csak ilyen, Laurent – felelte Vaneau, visszacsúsztatva az órát a mellényzsebébe. – Kiszámítható. A csend pedig… nos, a csend néha csak a vihar előtti pillanat. A 4-es fülke lakója, legyen az bárki, hamarosan befejezi a művét. A kérdés az, mit hallunk majd elsőként: a madár dalát, vagy az igazság szavát? Vagy talán mindkettőt, egy jól koreografált előadás keretében. Elvégre, a művészek mindig szeretik a drámai belépőket.
Ekkor halk, mély, szinte érezhető rezgés futott végig a szerelvényen, mintha valami nehéz, de tompa dolog mozdult volna meg a távoli fülkék egyikében. Nem egy kattanás volt, inkább egy elnyújtott, halk morajlás, amit a sín zajai nyeltek el azonnal. Vaneau pillantása elmélyült.
– Úgy tűnik, a főpróba épp most ért véget – mormogta inkább magának, mint Laurentnek. – Lássuk a premierjét.