397/4. A rézkarc vázlata — Folyosói megfigyelések

Monsieur Vaneau a hálókocsi kapcsolódó szekciójához ért, ahol a sárgaréz korlát hűvös fénye tükrözte a száguldó táj halovány körvonalait. Laurent kalauz szorosan a nyomában haladt, kezében a kalauzkulcsok halk zörrenésével.
– Monsieur Vaneau, elnézést – fordult felé halkan Laurent –, de ha a 4-es fülke lakója valóban elhallgatott, miért hagyta nyitva a szellőzőnyílást? Az utasok többsége kínosan ügyel a huzatra ezen a szakaszon.
– Mert a huzat jótékony takarás, Laurent – válaszolta Vaneau megállva, miközben tekintetével a sárgaréz borítású szellőzőrácsot pásztázta. – A szél fütyülése remekül elnyeli a finom mechanikák kattogását. Egy felkészült szerkezetépítő mindig számol az akusztikával.
Laurent meglepetten felhúzta a szemöldökét. – Szerkezetépítő? Úgy véli, a korábban megvizsgált lepecsételt boríték…
– Az a boríték nem egyszerű levelet rejtett, hanem egy finommechanikai vázlatot – mondta Vaneau száraz elégedettséggel. – Egy bronzmadár gátszerkezetének pontról pontra szerkesztett ábráját. A 4-es fülke jelenlegi csendje tehát nem pihenést jelent, hanem azt, hogy az óramű megkapta az utolsó felhúzást.
– De mit keres egy ilyen szerkezet az expresszen? – kérdezte a kalauz.
– Ugyanazt, amit mi – felelte Vaneau nyugodtan. – Utazik Auberoche felé. Ám míg a mi utunk teljesen nyilvánvaló, a madár kattogása hamarosan választ ad arra, ki mozgatja a szálakat a háttérben. Sétáljunk vissza, Laurent. A csendnek mindjárt vége.