397/3. Az elhallgatott fülke — Csendes rétegek a rejtélyen

Monsieur Vaneau egy pillanatra elgondolkodva nézett a folyosó távoli végére, ahová az új utas eltűnt. – A rejtélyek már csak ilyenek, Laurent. Szeretnek új rétegeket felvenni, amikor az ember épp azt hiszi, közelebb jutott a maghoz. Mintha a vonat egyetlen célja az lenne, hogy szórakoztassa a detektíveket.
Laurent kalauz, aki még mindig kissé borzongott a szürke köpenyes utas aurájától, bólintott. – De vajon melyik réteg vastagabb? A fülkében hallható, vagy az, amit most látunk elvonulni? Az a súly… nem egészséges.
– A súly sok mindent takarhat. Talán a szürke úr egy eltévedt kincskereső, aki épp most ásta ki a családi ezüstöt a kertből. Vagy egy rendkívül pedáns könyvelő, aki az aranytömbjeit is főkönyvbe vezeti. De az tény, hogy a zajok minősége is változik. A fülkéből érkező kattanások halkultak, amióta a mi kalandos poggyászunk elvonult.
Laurent újra a 4-es fülke ajtaja felé fordult. Valóban, a korábban idegesítő, fémes zajok mintha elhalkultak volna, vagy legalábbis elnyelte őket a vonat egyenletes zúgása. – Ez… ez érdekes. Mintha az utasunk is megérezte volna a folyosón a változást.
– Vagy épp ellenkezőleg – mondta Vaneau, elmosolyodva. – Talán az új utas hozott magával egy olyan zajcsökkentő berendezést, ami még a gondolataimat is elnémítja. De ami még valószínűbb: az óraműves szabotőrünk most pihenőt tart, vagy épp a következő lépésén töpreng. Ne feledje, Laurent, a csend néha hangosabb, mint bármilyen kattanás. Pláne, ha valaki nem akarja, hogy felfigyeljenek rá. Most már csak azt kellene kitalálnunk, hogy ki nem akarja. És persze azt, hogy miért.
Vaneau lassan elindult a folyosón, de nem a szürke köpenyes után, hanem ellenkező irányba, mintha hirtelen eszébe jutott volna valami. – Talán egy kis séta segít a gondolatok rendezésében. A csend is lehet félrevezetés. Különösen, ha túl tökéletes.