397/2. A folyosói árnyék — Új rejtély vagy régi ismerős?

A halk léptek gyorsan közeledtek, és hamarosan egy magas, szürke köpenyes alak bukkant fel a folyosó hajlata mögül. Lépései súlyosnak tűntek, mintha nem is a saját testét, hanem egy egész kovácsüzemet cipelne. Laurent kalauz felpillantott a fülke ajtajáról, tekintete azonnal az új jövevényre tapadt.
– Ó, nézze csak, Monsieur Vaneau! – suttogta, a hangja most már kevésbé volt bátor. – Azt hiszem, ő az az úr, aki Solesmes-ben szállt fel. A csomagja… hát, az nem éppen egy tollpihe súlyú. És valóban, mintha lakatokkal lenne megerősítve.
Émile Vaneau nyugodtan megigazította mandzsettáját, tekintetét áttérítve a 4-es fülke zárjáról az érkező alakra. A férfi, akinek arcát a köpeny kapucnija árnyékolta, lassan haladt el mellettük, egy gyanúsan nehéz, fémes csomagot szorongatva. A csomagból halk, tompa ütések szűrődtek ki, mintha valami rugalmas, de súlyos tárgy pattogna benne a vonat zötykölődésére.
– Egyértelműen nem a nagymama csipketerítőit rejti – állapította meg Vaneau szárazon, anélkül, hogy elvettette volna a tekintetét a szürke köpenyesről. – Bár, ki tudja, talán a modern hímzőgépek már ilyen súllyal járnak. Azt hiszem, az a kérdés, melyik zaj az érdekesebb: az, ami bentről jön, vagy az, ami az új utassal érkezik.
Laurent idegesen megköszörülte a torkát. – Az új utas nem tűnik barátságos típusnak. Az a lakatolt fémtárgy… Kicsit hasonlít arra, amit Solesmes előtt találtunk, nem gondolja?
– A hasonlóságok gyakran csapdák, Laurent – felelte Vaneau. – Egy óraműves szabotőr aligha hordozná magánál a teljes műhelyét ilyen hivalkodó módon. Inkább egy rendkívül óvatos, vagy rendkívül büszke emberre tippelek. De hogy mire, az még a rejtély része. A 4-es fülke pedig addig is megtartja a saját kis titkait.