397/1. A bezárt fülke — Halk kattanás a folyosón

A 4-es fülke ajtajának retesze tompán koccant. Laurent kalauz felvonta a szemöldökét, és óvatosan hátralépett egy lépést a folyosó polírozott fa burkolatától.
– Monsieur Vaneau, nem szeretnék túl gyanakvónak tűnni – suttogta a kalauz, miközben zsebében idegesen megcsörrentette a kalauzkulcsot –, de aki ennyire óvja a csomagját, annak általában van is mit takargatnia. Vagy egyszerűen csak nem kedveli a vasúti társaságot.
– A kettő gyakran kéz a kézben jár, Laurent – jegyezte meg Émile Vaneau csendesen, s karcsú ujjával megigazította a hajtókáján pihenő selyemkendőt. – Ám a túlzott zárkózottság önmagában még nem bűntény. Inkább egyfajta meghívó a kíváncsiság számára.
Abban a pillanatban a bereteszelt ajtó mögül halk, ritmikus fémes kaparászás, majd egy apró kattanás hallatszott, mintha valaki egy finom mechanikai szerkezet csavarjait forgatná a sötétben. Laurent idegesen pillantott a detektívre.
– Ugye nem egy újabb szerkezet készülődik, mint Solesmes előtt?
– Ha szabotázs lenne, kedves barátom, a fülke lakója aligha keltett volna ekkora zajt a kofferével – válaszolta Vaneau száraz, megnyugtató mosollyal. – Az igazi veszély ritkán cseng ilyen tisztán. A kérdés csupán az, mit ér meg valakinek, hogy a szerelvény ütemére hangolja a saját titkait.
A folyosó távolabbi végén ekkor halk léptek zaja törte meg a zakatolást, s egy újabb utas árnyéka vetült a szőnyegre.