396/6. Az időzített fékezés — Megálló Solesmes-ben

Monsieur Vaneau kihúzta zakója zsebéből a megszokott, kopott ezüst zsebóráját. Egyetlen halk pattanással kinyitotta a fedelét, majd nyugodtan az elfehéredett arcú fiatalemberre pillantott.
– Pontosan két perc múlva Solesmes állomására érkezünk – jegyezte meg kimérten. – És amint a fékkarokat nem akadályozza tovább a finom kénpor, a mozdonyvezető gond nélkül megállítja a szerelvényt.
– De hát én nem akartam kárt tenni a vonatban! – hápogta az utas, miközben Laurent kalauz óvatosan hátrébb húzódott tőle. – Csak némi időre volt szükségem!
– Az idő igen drága kincs, uram – válaszolta Vaneau száraz mosollyal –, ám a menetrend módosítását a vasúttársaságok ritkán bízzák magánemberekre.
Ebben a pillanatban a csikorgó fékek éles hangja rázta meg a folyosót. A fali lámpák megbillentek, s az Intercontinental Express lassan begördült a kivilágított peron mellé.
Az ajtó sziszegve kinyílt, s a peronról rendőrök léptek a kocsiba. A valcourt-i rendőrbiztos és a varelmont-i nyomozó megilletődötten nézett körül, míg a helyi nyomozók vezetője határozottan a táskás úrhoz lépett.
– Letartóztatom Önt a szerelvény veszélyeztetése és iratlopás kísérlete miatt! – jelentette ki a tiszt.
– ...és mint láthatja – fejezte be Vaneau a félbeszakadt mondatot –, a várt csatlakozást mégis eléri. Igaz, nem egészen abban a minőségben, ahogyan tervezte.
A gyanúsítottat elvezették, a kalauz fellélegzett, s az ajtók újra bezáródtak. Ahogy a vonat kigördült az állomásról, Vaneau elrakta az órát, s tekintete a legújabb felszállóra tévedt: egy szürke köpenyes utasra, aki egy furcsán nehéz, lakatolt fémkoffert szorongatott.