395/7. A vörös viasz nyoma — Folyosói szembesítés

– A vörös viasz különleges tulajdonsága – szólalt meg Monsieur Vaneau, miközben két lépést tett a folyosón a köpenyét szorító úriember felé –, hogy ritkán köt barátságot a levendulaolajjal és a sárgarézzel egyszerre.
A folyosó sarka felé húzódó férfi meglódult, de Laurent kalauz készségesen útját állta egy méretes ágyneműs kosárral.
– Uram, megkérhetem, hogy ne tegyen ilyen hirtelen mozdulatokat? – intette le Laurent szelíden. – A vonat ráz, s a pecsét még a végén megsérül.
– Ez felháborító! Semmi közöm ehhez az idős hölgyhöz és az ő… kattogó szárnyasához! – méltatlankodott a férfi, miközben kétségbeesetten próbálta kabátja belső zsebébe süllyeszteni a borítékokat.
– Valóban? – kérdezte Vaneau, s finom mosollyal felmutatta a kosár aljából kiemelt levelet. – Akkor bizonyára csak a véletlen műve, hogy a pecsétnyomón mindkét esetben egy kétfejű oroszlán próbál elkapni egy szőlőfürtöt. Ami heraldikailag is meglehetősen sajátos kompozíció.
Az idős hölgy felhorkant a kosara mellett.
– Az én oroszlánom családi motívum!
– És úgy tűnik, felette népszerű a hálókocsi utasai körében – jegyezte meg a sötétkék kabátos utas, aki továbbra is a szomszédos ajtónak dőlve szórakozott a látottakon.
– Uraim, a levelek csupán ártalmatlan receptgyűjtemények! – próbálkozott kétségbeesetten a férfi.
– Egy kettős gátszerkezetű bronzfülemüle mögé rejtve? – emelte meg szemöldökét Vaneau. – Úgy vélem, madame, a receptjei rendkívül precíz időzítést igényelnek.