395/1. A ciripelő kosár — Különös dallam a folyosón

Az Intercontinental Express lassan kigördült Saint-Véranból, maguk mögött hagyva a peronon intézkedő nyomozókat. Monsieur Vaneau megigazította zakója gombját, miközben Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel a folyosó szőnyegén.
– Úgy tűnik, Monsieur Vaneau, a helyi hatóságok igazán hatékonyak, ha a kész tények elé állítják őket – jegyezte meg Laurent, miközben elrakta a csomagtér kulcsait.
– A rendőrség igyekezete mindig dicséretes, különösen, ha a munka oroszlánrészét elvégezték helyettük – válaszolta Vaneau halvány, száraz mosollyal.
A beszélgetést azonban szokatlan, ritmikus ciripelés szakította meg. A folyosó kanyarulatából egy idős hölgy lépett elő, aki egy selyemkendővel gondosan leterített, fűzfa kosarat szorongatott a karjában. A kosár mélyéről időről időre ritmikus ciripelés hallatszott.
– Elnézést a zavarásért, uraim – pislantott az idős hölgy idegesen. – Meg tudnák mondani, mikor érkezünk Valcourt állomásra? A kis kedvenceim meglehetősen türelmetlenek a zárt térben.
– Körülbelül harminc perc múlva, Madame – felelte Laurent udvariasan, de tekintete a takaróra tévedt. – Bízom benne, hogy a kosár lakói nem zavarják a hálókocsi nyugalmát.
– Ó, dehogy! Csak a legfinomabb énekes tücskök – bizonygatta a hölgy. Ebben a pillanatban azonban a kosárból nem lágy ciripelés, hanem egy határozott, mechanikus kattanás hallatszott, amit egy finom fémes koccanás követett.
Monsieur Vaneau szeme elgondolkodva szűkült össze.
– Érdekes hangja van a természetnek, Madame – jegyezte meg halkan a fődetektív. – Bár bevallom, ritkán hallottam tücsköt óramű pontossággal kattanni.
A hölgy arcán egy pillanatra riadalom suhant át, majd gyors léptekkel a fülkéje felé sietett.