392/1. Az új boríték — Kíváncsi tekintetek

A vonat lassan felgyorsult, Aubrac-le-Grand állomás messze maradt a háttérben. A peron zaját felváltotta a kerekek monoton zötykölődése, mely mintha megnyugtató altatóként hatott volna a feszült hangulatú kocsira. Az idős hölgy macskája, amelynek nyávogása még mindig beleremegtette a fülkék ablakait, most mélyen dorombolt a gazdája ölében, elfeledve a hirtelen fékezés okozta traumát. Laurent kalauz elsimította a bajszát, és egy diszkrét sóhajjal rendezte a félretolt székeket, mintha az utolsó fél óra csupán egy kellemetlen álom lett volna. A sötétkék kabátos utas, aki korábban oly feszült volt, most a semmibe bámult, arcán egyfajta megkönnyebbült, már-már unott kifejezéssel. A sötét köpenyes utas továbbra is félénken húzta össze magát, mintha a falba akarna süppedni, és minden új arcban potenciális vádlót látott volna.
Monsieur Vaneau, aki eddig csak figyelt, most kényelmesen elrendeződött a helyén. Tekintetét a folyosó felé fordította, ahol az imént megjelent a zaklatott úriember. A viaszpecsétes levél, amit a kezében szorongatott, szinte kacsintott a detektív felé, mintha egy régi ismerős köszönne rá. A férfi, aki még mindig az ajtóban állt, idegesen pillantott jobbra-balra, majd megpróbált bejutni a fülkébe, de a könyvhalmokkal küzdő fiatal hölgy – akinek a karjai már a csomagok súlya alatt nyögtek – éppen elállta az útját.
– Elnézését kérem! – mondta a fiatal hölgy halk, töredezett hangon, ahogy megpróbált egyensúlyozni egy vaskos kötetet a feje tetején. – Nem látom, merre megyek.
A zaklatott úriember, akinek az arca a kétségbeesés és a sietség groteszk elegyét mutatta, csak morgott valamit válaszul. Vaneau úrnak eszébe jutott, hogy némely rejtély nem várja meg, amíg az ember kényelmesen elhelyezkedik a karosszékben; némely rejtély egyenesen az ember elé botladozik, viaszpecséttel a kezében.
– Úgy tűnik, a sors szeretné, ha továbbra is éberek maradnánk – jegyezte meg Monsieur Vaneau szárazon, anélkül, hogy bárkihez is szólna. Egy huncut mosoly futott át az arcán. – Ez a levél, gyanítom, nem a nagymamától érkezett, és nem az unokája születésnapjára szóló meghívót tartalmazza. Feltéve, ha a nagymama nem a postagalambok nemzetközi bűnszervezetének vezetője.
A vonat egyenletes ritmusban szelte a tájat. Hamarosan elhaladtak Chantelle mellett, majd tovább robogtak, magukkal víve a frissen felszállt utasokat, és egy új, még kibontatlan rejtély ígéretét.