389/8. A nehéz kalapdoboz — Pont-l'Évêque-i végjáték

– A félrevezetés meglehetősen kifinomult volt – kezdte Monsieur Vaneau, miközben a folyosón összegyűlt utasok mind felé fordultak. – Mindenki azt hitte, a gyanús zajokat az energikus úr túlzsúfolt poggyásza okozza. Holott ő csupán egy jóhiszemű, ám meglehetősen zajos utazó. A valódi szerkezet a nehéz kalapdoboz duplafenekébe rejtett óramű volt, amelyet órásgrafittal igyekeztek halkítani.
A fiatal fátyolos hölgy megrebbentette a szempilláját, s a sötét köpenyes utas hátrafordult volna, de Vaneau halk szavai egy helyben marasztalták.
– A sárgaréz fogaskerék, amelyet a szőnyeg szálai között találtam, pontosan illeszkedik a hölgy selyemkesztyűjén maradt finom reszelékhez. Önök ketten nem divatárut szállítottak, hanem egy precíziós mintázógépet.
Mielőtt Vaneau kimondhatta volna a végső ítéletet, a szerelvény hirtelen nagyot fékezett. Poharak csörrentak a szomszédos fülkékben, s a hálókocsi lassan begördült a kivilágított Pont-l'Évêque állomásra.
Az ajtó sziszegve kinyílt, s a peronról a valcourt-i rendőrbiztos lépett a szerelvényre két kísérőjével. A biztos rövid pillantást vetett a meglepett társaságra, majd a sötét köpenyes utas felé lépett.
– Letartóztatom Önt és társát a törvény nevében, a nemzeti bank precíziós kliséinek eltulajdonítása ügyében!
– ...és amint látható, a mechanika valóban nem szereti a fátylat – fejezte be Vaneau a félbemadt mondatot, s óráját egyetlen kattanással visszatette a zsebébe.
A letartóztatottakat elvezették, s a hálókocsi folyosója lassan elcsendesedett. Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben a vonat becsukta ajtóit, s elindult Elberen irányába. Ám a következő fülkeajtóban már fel is bukkant egy új utas, aki egy szokatlanul nehéz, rézpántos fadobozt szorongatott a karja alatt. Émile Vaneau száraz mosollyal a szája szélén figyelte a férfi minden bizonytalan mozdulatát.