389/6. A nehéz kalapdoboz — Árulkodó fogaskerék

Vaneau könnyed eleganciával hajolt le a vastag vörös szőnyegre, mielőtt a sötét köpenyes utas egyáltalán mozdulhatott volna. Egy apró, finoman megmunkált sárgaréz fogaskereket emelt fel két ujja közé.
– Úgy tűnik, a zsebei is gazdagabbak mechanikai csodákban, mint egy átlagos kalapszalon – jegyezte meg a fődetektív, s a fali lámpa fénye felé tartotta a tárgyat. – Egy kilencedik fogú áttétel. Ritka darab, különösen egy hálókocsi folyosóján.
– Csak egy gomb! Ruhadísz… vagy egy régi óra maradványa! – hebegte a sötét köpenyes utas fojtott, töredezett hangon, miközben hátrálni próbált, de az energikus úr poggyásztornya útját állta.
– Ó, ha ez gomb, akkor a kabátja óránként tizenkettőt üt – szólt közbe az energikus úr, miközben vidáman megigazította a csörgő láncokat. – Bár az én táskáim sem csendesebbek! Laurent barátom, segítsen már ezt a bőröndöt beljebb rugdosni, mielőtt átrendezzük a folyosó architektúráját!
Laurent kalauz sápadtan bólogatott, s inkább a faborítású falhoz tapadva próbált elmenekülni a fémcsörgés és Vaneau metsző tekintete elől.
A fiatal fátyolos hölgy ekkor hirtelen kilépett az 5-ös fülke ajtajába. Kezét védelmezőn a nehéz kalapdobozra fektette, de a fátyol alól áradó feszültség kézzelfogható volt.
– Monsieur Vaneau, ön ok nélkül zaklatja a társaságunkat – mondta halk, rekedtes hangon. – Nincs itt semmiféle óramű, csak személyes tárgyak.
– A személyes tárgyak ritkán ketyegnek másodperces ritmusban, madame – válaszolta Vaneau halvány mosollyal, miközben a fogaskereket óvatosan a zsebébe csúsztatta. – És még ritkábban hagynak sárgaréz reszeléket a szőnyeg mintázatán.