388/8. A rézpántos fadoboz — Folyosói megfigyelés

A szerelvény már maga mögött hagyta Beaumont utolsó szemaforjait, amikor Laurent kalauz óvatosan bekopogott a 4-es fülke ajtaján. Kezében az elmaradhatatlan réztálca remegett, amin egy magányos teáscsésze zörögött a sínek ritmusára.
– Monsieur Vaneau, bocsássa meg a zavarást – kezdte a kalauz, miközben zsebkendőjével megtörölte a homlokát. – A rendőrök már a peronon átvették a szürke köpenyes urat, de félek, a nyugalmunk pünkösdje nem tart sokáig. Látta az új utast a selyemsállal?
– Láttam, Laurent – felelte Vaneau, s egy száraz mozdulattal arrébb tolta az asztalon heverő újságot. – És gyanítom, hogy ön nem a selyemsál ízléses mintázatát találta aggasztónak.
– Dehogy a sálat! – suttogott Laurent, és közelebb lépett. – A rézpántos fadoboza… olyan ritmikus kattogást bocsát ki, mintha egy elszabadult óramű próbálna kitörni belőle. Ráadásul a 6-os fülke felé menet háromszor is visszanézett a háta mögé!
– Ha valaki szokatlanul nehéz ládát cipel, Laurent, az óvatossága teljességgel érthető – jegyezte meg a detektív szelíd mosollyal. – Különösen, ha a szállítmány tartalma kényesebb a megszokott poggyászoknál.
Ekkor a folyosó felől tompa fémkoppanás szűrődött be. Laurent idegesen az ajtó felé kapta a fejét.
– Maga szerint nem kéne azonnal átvizsgálnunk a csomagját?
– Egyelőre csupán megfigyelünk – mondta Vaneau higgadtan. – A dobozok fémhangja ritkán ártalmas, ám a bennük lapuló mechanika előszeretettel árulja el magát, mire elérjük Pierrefonds állomását.