388/6. A sárgaréz reszelék — Óramű a tokban

A szürke köpenyes utas hátralépett egy lépést, tekintete a hegedűtok és Monsieur Vaneau nyugodt arca között cikázott.
– Ez képtelenség! – vágta rá remegő hangon, miközben háta a fülke falának ütközött. – Én csupán egy műkedvelő zenész vagyok, aki a hangszerét szállítja!
– Egy zenész, aki mentolos cukorkával próbálja elfedni a gépolaj átható szagát, és aki grafitporral keni a zármegoldást a gyanta helyett – felelte Vaneau szelíd mosollyal. – Laurent, legyen kedves, vigyázzon arra a tokra. Ha felborul, a sárgaréz fogaskerekekből álló szerkezet nem a kívánt dallamot fogja játszani.
Laurent kalauz nyelt egy nagyot, és önkéntelenül hátrébb lépett a csomagállványtól, miközben a szomszéd fülkéből kiszóló hegedűs utas még jobban magához szorította a saját, valódi hangszerét.
– Szerkezet?! – hüledezett a kalauz. – Ugye ez nem valami veszélyes gépcsoda, Monsieur Vaneau?
– Egyáltalán nem veszélyes, ha nem piszkálják, kedves Laurent – mondta Vaneau, majd lassan benyúlt a mellényzsebébe, és előhúzta régi ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással felpattintotta a fedelét, és hűvös tárgyilagossággal a számlapra nézett.
– Pontosan nyolc perc múlva Beaumont állomására érkezünk – jegyezte meg kimérten.
– És ott mi fog történni? – kérdezte a szürke köpenyes utas, miközben homlokán apró izzadságcseppek jelentek meg.
– A helyi nyomozók átveszik a szerkezetet, és Önt is – válaszolta Vaneau elegánsan. – A banki széfekhez tervezett illetéktelen nyitószerkezet ugyanis meglehetősen rossz ajánlólevél a vasúton.