388/4. A sárgaréz reszelék — A grafit nyoma

Az utas megrándult, és görcsösen szorította magához a selyemkendőt, miközben hátrált egy lépést a fülke felé.
– Túllépi a hatáskörét, uram – jelentette ki szaggatottan, tekintete a folyosó sötétebb sarkaiba süllyedt. – Egyetlen vasúti szabályzat sem tiltja a mentolos cukorkát vagy a finommechanikai szerszámokat egy első osztályú kupéban.
– Valóban nem – bólintott Monsieur Vaneau olyan derűs egykedvűséggel, mint aki egy különösen lassú sakkpartit élvez. – A vasút rendkívül elnéző a frissítő aromákkal szemben. A hamisított viaszpecsétekkel és a hegedűtokba rejtett, grafitporral kenhető áttételekkel kapcsolatban azonban meglehetősen szigorú előírások léteznek.
Laurent kalauz határozott mozdulattal lépett a 4-es fülke ajtaja mellé, megelőzve, hogy az utas rázárja a világot.
– Grafittal? – kérdezte Laurent, és a szőnyeg felé pillantott. – Ezért volnának azok a finom sötét nyomok a küszöbön?
– Pontosan – felelte Vaneau. – Amikor valaki igyekszik elhallgattatni egy túl hangosan ketyegő fogaskereket, a fémreszelék és a mentol hatásos elterelésnek tűnhet. Ám a grafit elárulja magát.
A szürke köpenyes utas arca felvette a friss gipsz árnyalatát.
– Ez abszurdum! Semmit sem bizonyíthatnak egy marék porból!
Émile Vaneau lassan benyúlt a zsebébe, és előhúzta régi ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással felpattintotta a fedelét, melynek sima felületén megcsillant a folyosói lámpa sárgás fénye.
– Pontosan kilenc perc múlva Auberoche állomásra érkezünk – mondta a fődetektív halk, kimért hangon. – És azt hiszem, a helyi hatóságok rendkívül kíváncsiak lesznek arra a fadobozra.