387/3. A ketyegő hegedűtok — Nyomok a folyosón

Laurent kalauz halkan megköszörülte a torkát, miközben tekintetével a folyosón elsiető, sötét köpenyes utast követte.
– Úgy tűnik, a szomszéd fülke lakója nem rajong a mechanikus szimfóniákért – jegyezte meg óvatosan. – Vajon miért riadt meg ennyire a ketyegéstől?
– A riadtság gyakran nem a hangnak szól, hanem a lelkiismeretnek – válaszolta Monsieur Vaneau elgondolkodva. Ezzel közelebb lépett a sarokban ülő hegedűshöz. – Bár meg kell hagyni, az Ön hangszertoka felettébb érdekes titkokat őriz. A rézcsatok körüli apró karcolások nem egy művész finom keze nyomát viselik, hanem egy finommechanikai szerszámét.
Az új hegedűs utas idegesen fészkelődött, keze ráfehéredett a fekete tok szélére.
– Mondtam már, ez egy teljesen átlagos hangszer! – sziszegte töredezetten. – Semmi közöm semmiféle szerszámhoz!
– Kétségkívül – bólintott a detektív száraz mosollyal. – Csupán feltűnt, hogy a friss fagyanta illata helyett finom műszerolaj és fémpor szaga árad a bélésből. Egy Stradivari ritkán igényel gépzsírt a jó hangzáshoz.
Laurent elhűlve tekintett a tokra, majd határozottabban lépett előre.
– Uram, fel kell szólítanom, hogy mutassa meg a tok tartalmát!
– Szó sem lehet róla! – tiltakozott a zenész kétségbeesetten.
– Nyugalom, Laurent – intett Vaneau higgadtan. – A ritmus úgyis elvezet a megoldáshoz Auberoche előtt.