385/5. A lepecsételt mappa — Mireval-i elszámoltatás

A sötétkék kabátos utas remegő kézzel nyúlt a belső zsebébe, hogy megbizonyosodjon a selyemzsák meglétéről, de mozdulata félúton megdermedt.
– Ez csak… személyes használatra szánt mentolos gyógytea – próbálkozott elhaló hangon. – Semmi köze semmiféle okiratokhoz.
– Rendkívül figyelemreméltó gyógytea lehet – jegyezte meg Monsieur Vaneau száraz eleganciával –, ha a tasakja a valcourt-i prefektúra hivatalos viaszpecsétjét viseli. Ráadásul a gyógyteák viszonylag ritkán tartalmaznak államkötvényeket és egy gondosan átírt végrendeletet.
A kalapos bűntárs ekkor már a folyosó falának dőlve törölgette a homlokát.
– Mondtam neked, hogy a gőz túl zajos! – sziszegte a társának. – És a mentol illata a fél szerelvényt beborítja!
– A mentol valóban árulkodó volt – bólintott a detektív –, ám a végső bizonyítékot az Önök túlzott sietsége szolgáltatta. Laurent kalauz, legyen kedves, vigyázzon az urak csomagjaira, amíg a peronra lépünk.
Laurent kalauz készségesen lépett előre, kezében a megtalált rézgombbal.
– Természetesen, Monsieur Vaneau. Szívesen tartom a kalapjaikat is, nehogy még valami elguruljon a megállóig.
Ebben a pillanatban a fékek csikordulva szorultak a kerekeikre, és az Intercontinental Express lassan lassítani kezdett. A szerelvény lágyan megremegett, amint begördült a kivilágított Mireval állomás peronja mellé.
Az ajtó sziszegve kinyílt, és a peronon várakozó valcourt-i rendőrbiztos elszánt léptekkel lépett a folyosóra. Szemeiben feszültség tükröződött, amint végignézett a megszeppent pároson.
– Letartóztatom Önöket a törvény nevében, okirat-hamisítás és lopási kísérlet ügyében – jelentette ki a biztos, miközben a kollégái rákattintották a bilincset a sötétkék kabátos csuklójára.
Monsieur Vaneau átnyújtotta a sértetlen lepecsételt mappát a meglepett biztosnak, majd óvatosan elrakta ezüst zsebóráját. A vonat ajtajai becsukódtak, és a szerelvény komótosan kigördült az állomásról a csillagos éjszakába.