384/4. A duruzsoló kosár — Savigny-i leleplezés

– A laurois-i áramkörök tervezője nem ritka vendég a vasúton – folytatta Monsieur Vaneau olyan nyugalommal, mintha csupán az időjárás szeszélyeit vitatná meg. – Az utas azt hitte, a fonott kosár és a selyemsál tökéletes védelmet nyújt a kíváncsi tekintetek elől. A félrevezetés meglehetősen ügyes volt: mindenki azt feltételezte, hogy egy ritka, kézműves óraszerkezet halk kattogását hallja.
– És nem az volt? – kérdezte Laurent kalauz, miközben óvatos távolságot tartott a halk huzatot árasztó kosártól.
– Korántsem – mosolyodott el Vaneau. – Egy óraszerkezet nem igényel folyamatos sűrített levegős hűtést. Az ezüstpor, amely a fülke ajtófélfáján megtapadt, nem más, mint a laurois-i bank széfjének speciális, csiszolt reteszlemezeiből származó finom szilánk. Az úr nem órásmester, hanem a páncélterem egykori főkonstruktőre, aki a zár prototípusát próbálta kicsempészni.
A sötét köpenyes utas sárgás arccal hátrált egy lépést.
– Ön... ön ezt miből gondolja? – nyögte ki elhaló hangon.
– A kosár fonásának résein kiáramló levegő hőmérsékletéből és az Ön bal ujján lévő finom karcolásokból – válaszolt Émile Vaneau. – Egy igazi órásmester soha nem érne csupasz kézzel a...
A mondat közepén a szerelvény hirtelen nagyot fékezett. A folyosó falán lévő rézlámpák megremegtek, s a kocsik közötti fémlemezek csikordulva feszültek egymásnak. Az Intercontinental Express lassuló ütemben begördült Savigny állomás fénylő peronja mellé.
Az ajtók sziszegve kinyíltak, és két szigorú tekintetű nyomozó lépett a folyosóra. A tiszt határozott léptekkel közeledett, majd megállt a kétségbeesett utas előtt.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a laurois-i bank széfzár-prototípusának eltulajdonítása ügyében – jelentette ki a felügyelő.
– ...készülő zárszerkezethez – fejezte be Vaneau a félbeszakadt mondatot, majd udvariasan megemelte kalapját a távozó rendőrök felé.
A folyosón percek alatt helyreállt a rend. A megbilincselt utast elvezették, Laurent kalauz pedig megkönnyebbülten igazította meg az egyenruháját.
– Köszönöm, Monsieur Vaneau. Úgy tűnik, Savigny nyugodt éjszakának néz elébe.
– Ne siessük el a dolgot, Laurent – jegyezte meg a detektív halkan.
A nyitott kocsiajtón át ekkor egy új utas lépett fel a lépcsőn: egy kalapos úr, aki feltűnően szorosan ölelt magához egy nehéz, lepecsételt bőrmappát, miközben idegesen pillantott a háta mögé.
A szerelvény ajtai becsukódtak, s a vonat lassan kilendült az éjszakába, Belcastel irányába.