383/3. A kalapdoboz titka — Villetraversi végjáték

A fülke ajtaja teljesen feltárult, ahogy Laurent kalauz és a sötétkék kabátos utas közelebb léptek az előtérben.
– Mindenki azt hitte – kezdte Vaneau higgadtan, végignézve az egybegyűlteken –, hogy a kisasszony csupán egy túlságosan merev, új párizsi kalapmodellért aggódik. Ám a fémes csörömpölés magassága és az illesztések sajátos rezgése elárulta: a dobozban nem selyem és tollak rejtőznek, hanem a laurois-i bankfiók széfzárjának precíziós Lamoureux-mechanizmusa.
– De hát a kalap az kalap! – fakadt ki a fiatal nő védekezően, miközben a dobozt szorosan a mellkasához vonta.
– Valóban – bólintott a detektív száraz mosollyal. – Bár kevés kalap nyom hat és fél kilót, és ritkán igényli a friss rézforgácsok letörlését a szegélyről. Önt az álcázás finom részletei buktatták le, hiszen a csomag tulajdonosa nem más, mint…
A vonat hirtelen nagyot fékezett. A fülkeablakok megrezegtek, az előtérben élesen zörögve koccantak a poharak. A szerelvény lassan, csikordulva begördült Villetravers állomás peronja mellé.
Az ajtók sziszegve kinyíltak, és a folyosóra két helyi nyomozó lépett határozott léptekkel. A vezetőjük körbenézett, majd egyenesen a fiatal nőhöz lépett:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a laurois-i banki széfzár eltulajdonítása és csempészete ügyében!
– …mint a laurois-i széfnyitó hálózat futára – fejezte be Vaneau a mondatát zökkenőmentes nyugalommal.
A nőt elvezették, a folyosón rekedt utazók elégedetten fellélegztek. Laurent kalauz büszkén igazította meg a sapkáját. Ám amint a szerelvény újra útnak indult, a szomszédos fülkéből egy új utas lépett ki, aki különösen óvatosan egy selyemsállal letakart, fura ritmusban halk mormogást kiadó kosarat szorongatott. Vaneau halványan elmosolyodott, majd elcsomagolta ezüst zsebóráját.