Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak
378/3. A szövőszék titka — A selyem mögött
A zümmögés, amely eddig csak diszkrét háttérzaj volt, most már egyértelműen uralta a folyosó csendjét, mintha maga a vonat is egy rejtélyes rovar hatalmas, motorizált gyomrává változott volna. Laurent kalauz, aki eddig csak rezignáltan pislogott, most már feszülten kapkodta a fejét a fülke ajtaja és Vaneau felé.
„Ez már nem szövőszék,” mondta Laurent, a hangja egy oktávval magasabbra szökött. „Ez valami… valami olyasmi, amihez áram kell. Talán egy villamos borotva? Vagy egy miniatűr szénbánya?”
Vaneau elgondolkodva megveregette az állát. „A szénbánya kissé valószínűtlen, Laurent. Az Intercontinental Express hálókocsijai ritkán rejtenek ilyen ipari berendezéseket. Bár, azt el kell hagyni, a zaj valóban… ipari. És ritmusa van. Mint egy… elrejtett motor.”
A kalauz a falnak dőlt, mintha attól tartana, hogy az ajtó bármelyik pillanatban kirobban, és valami szövőgépezet fogja elnyelni. „De miért kellene valakinek egy motorizált szövőszék? És miért kellene azt selyemmel letakarni? Azt hittem, a rejtélyeknek valami elegánsabb formájuk van, mint egy folyton zümmögő doboz!”
„Az elegancia gyakran éppen abban rejlik, ami a legkevésbé feltűnő,” felelte Vaneau, a hangjában megcsendült a rejtélyek iránti régi szenvedélye. „És néha a legfurcsább burkolat a legjobb álcázás. Ez a zümmögés… mintha valami folyamatosan dolgozna odabent. Valami, ami nem akarja, hogy felfedezzék, de mégis képtelen teljesen elhallgatni.”
„És mi lesz, ha a hölgy hirtelen selymet kezd szőni a folyosón, Monsieur? Vagy… valami mást?” Laurent arca zöldre váltott a Lindner-ügy utóhatásaitól. „Lindner úr legalább kulcsokat másolt, ami, ha nem is legális, de legalább nem zümmögött!”
Vaneau megengedően bólintott. „A kulcsok csendesen másolódtak, ez igaz. Ez a szerkezet azonban mintha egy állandóan jelenlévő titkot harsogna a fülünkbe. Talán arra vár, hogy valaki meghallja a dalát. Vagy épp ellenkezőleg, arra, hogy mi hallgassunk el, és elfeledkezzünk róla. Nos, Laurent, úgy érzem, Rouvroy állomásig még sok dalt fogunk hallani.”
„Ez már nem szövőszék,” mondta Laurent, a hangja egy oktávval magasabbra szökött. „Ez valami… valami olyasmi, amihez áram kell. Talán egy villamos borotva? Vagy egy miniatűr szénbánya?”
Vaneau elgondolkodva megveregette az állát. „A szénbánya kissé valószínűtlen, Laurent. Az Intercontinental Express hálókocsijai ritkán rejtenek ilyen ipari berendezéseket. Bár, azt el kell hagyni, a zaj valóban… ipari. És ritmusa van. Mint egy… elrejtett motor.”
A kalauz a falnak dőlt, mintha attól tartana, hogy az ajtó bármelyik pillanatban kirobban, és valami szövőgépezet fogja elnyelni. „De miért kellene valakinek egy motorizált szövőszék? És miért kellene azt selyemmel letakarni? Azt hittem, a rejtélyeknek valami elegánsabb formájuk van, mint egy folyton zümmögő doboz!”
„Az elegancia gyakran éppen abban rejlik, ami a legkevésbé feltűnő,” felelte Vaneau, a hangjában megcsendült a rejtélyek iránti régi szenvedélye. „És néha a legfurcsább burkolat a legjobb álcázás. Ez a zümmögés… mintha valami folyamatosan dolgozna odabent. Valami, ami nem akarja, hogy felfedezzék, de mégis képtelen teljesen elhallgatni.”
„És mi lesz, ha a hölgy hirtelen selymet kezd szőni a folyosón, Monsieur? Vagy… valami mást?” Laurent arca zöldre váltott a Lindner-ügy utóhatásaitól. „Lindner úr legalább kulcsokat másolt, ami, ha nem is legális, de legalább nem zümmögött!”
Vaneau megengedően bólintott. „A kulcsok csendesen másolódtak, ez igaz. Ez a szerkezet azonban mintha egy állandóan jelenlévő titkot harsogna a fülünkbe. Talán arra vár, hogy valaki meghallja a dalát. Vagy épp ellenkezőleg, arra, hogy mi hallgassunk el, és elfeledkezzünk róla. Nos, Laurent, úgy érzem, Rouvroy állomásig még sok dalt fogunk hallani.”
Ebben a részben
Szereplők
—
Helyszín
—
Előző jelenet szereplői
- az-uj-szovoszekes-utas
- laurent-kalauz
- monsieur-emile-vaneau
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.