376/5. A sárgaréz nyomólemezek — Éjszakai leleplezés

– Ez puszta rágalom! – sziszegte a sötét köpenyes utas, miközben gyanakvóan méregette a fülke bejáratát elálló Laurent kalauzt. – Egy úriember nem magyarázkodhat egy csésze tea és egy csipetnyi rézpor miatt!
– Egy úriember valóban nem – egyezett meg vele nyájasan Monsieur Vaneau. – De egy hamisító, akinél ott lapulnak a bankjegyek nyomólemezei, aligha tehet mást.
Émile Vaneau ekkor elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta. Egy pillanatig nézte. Majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan hét perc múlva Auberoche állomásra érkezünk. A helyi főfelügyelő már a peronon várja a szállítmányt.
– Maga képtelenségeket beszél! – csattant fel az utas, de a hangja megbicsaklott, ahogy a vonat hirtelen nagyot fékezett. A csészék megcsörrentek a tálcán.
A szerelvény lassan begördült a kivilágított peron mellé. Az ajtók sziszegve kinyíltak, s a VIP kocsiba két meglehetősen megszeppent, bizonytalan lépteikről felismerhető helyi nyomozó lépett be, nyomukban a láthatóan ideges főfelügyelővel.
– A törvény nevében… – kezdte a főfelügyelő rekedten, miközben a tálcán lévő rézporra és a fémkazettára meredt. – Letartóztatom Önt a nyomólemezek eltulajdonításának ügyében.
– …amelyeket az utas a fémkazetta dupla aljában próbált átcsempészni – fejezte be Monsieur Vaneau a mondatot, mintha a rendőrség pontosan tudta volna a részleteket.
A gyanúsítottat elvezették. Laurent kalauz fellélegzett, miközben az ajtók újra bezáródtak. A szerelvény elindult a következő állomás felé, s a peronról fellépő új utasok között egy idős hölgy bukkant fel, aki óvatosan egy selyemsállal letakart, sejtelmesen ciripelő kosarat szorított a mellkasához.