375/7. A selyemdoboz titka — Éjszakai útitársak

Laurent kalauz mély sóhajjal törölte meg a homlokát, miközben a letartóztatott csempészek üresen maradt fülkéjét elhagyva Monsieur Vaneau mellé lépett a folyosón.
– Ha még egy bőröndről kiderül ezen az éjszakán, hogy dupla feneke van, Monsieur Vaneau, nyomban beadom a felmondásomat – jegyezte meg elgyötörten, de megkönnyebbülten.
– Ne kapkodja el, Laurent – felelte a nyugalmazott fődetektív halk, higgadt hangon. – A kettős fenekű bőröndök legalább kiszámíthatóak. A selyemmel letakart kalapdobozokról ugyanis sokkal ritkábban derül ki, hogy valóban kalap lapul bennük.
A folyosón álló új utas meghallotta a megjegyzést, és azonnal megtorpant. Szorosan a mellkasához ölelte a kerek papírdobozt, mintha attól tartana, hogy a puszta huzat is kitépi a kezéből.
– Ne haragudjon, uram – fordult Vaneau-hoz idegesen. – Saint-Mireux-nél láttam a rendőröket... Ugye semmilyen veszedelem nem fenyegeti a szerelvényt? Ez a szállítmány felbecsülhetetlen értékű a számomra.
– Attól függ – válaszolt Monsieur Vaneau száraz, elegáns mosollyal. – Ha a szállítmány halk ritmikus rezgést bocsát ki, mint a jelenlegi esetnél, a veszedelem legfeljebb a saját nyugalmára jelent veszélyt.
A férfi arca hirtelen elsápadt.
– De hiszen... egyetlen hangot sem adott ki!
– A figyelmes ember nem a hangokat hallgatja, hanem az Ön mozdulatait nézi – mutatott rá a detektív. – Egy szokatlanul könnyű csomagot nem szorít valaki ennyire görcsösen, kivéve, ha az bentről próbál mozogni. Laurent, úgy vélem, a kövekező megállóig nem fogunk unatkozni.
A szerelvény ekkor gyorsítva robogott tovább a sötét éjszakában Verneuil iránya felé.