375/6. Hatkarmú oroszlánok — Saint-Mireux-i befutó

Monsieur Vaneau lassan elővette zsebéből a régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, majd egy pillanatig csendben nézte a ketyegő mutatókat.
– Pontosan három perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk – mondta nyugodtan, miközben visszacsúsztatta az órát a mellényzsebébe. – És úgy vélem, a helyi rendőrbiztos rendkívül hálás lesz ezért a két nehéz bőröndért.
– De hát mi rosszat tettünk? – méltatlankodott a szürke köpenyes utas, miközben Laurent kalauz határozottan elállta az ajtót. – Csupán okiratokat szállítottunk!
– Kétes eredetű nemesi okleveleket, pontosabban – helyesbített Vaneau halk, kimért hangon. – Mindenki azt hitte, hogy a táskákban közönséges csempészáru van, ám a félrevezetés lényege a borítékok viaszpecsétjében rejlett. A hatkarmú oroszlán nem tévedés volt, hanem a hamisító nyomdász egyedi védjegye. A fiatalember a levelekkel terelte el a figyelmet, miközben ön a bőröndök dupla fenekében csempészte a birtokleveleket.
– Ez... ez puszta találgatás! – hebegte Dupuis.
– A tények néha különös humorérzékkel rendelkeznek – jegyezte meg Vaneau szárazon.
A vonat ekkor hirtelen nagyot fékezett. Éles fémcsikorgás rázta meg a szerelvényt, a folyosó lámpái megbillentek, majd a kocsi lassan begördült a kivilágított Saint-Mireux-i peron mellé.
Az ajtó kitárult, és két helyi nyomozó lépett a fülkébe a főfelügyelővel.
– Letartóztatom Önt és a társát a törvény nevében, okirat-hamisítás ügyében!
Miután a gyanúsítottakat elvezették, a szerelvény ajtajai becsukódtak, s a vonat elindult. A folyosón ekkor egy új utas bukkant fel, aki óvatosan egy selyemmel letakart kalapdobozt szorított magához.