375/2. A csörrenő lombikok — Folyosói feszültség

– Remélem, az orvosi levegőt jó minőségű üvegben tárolják – jegyezte meg Vaneau szelíden, miközben Laurent kalauz udvarias határozottsággal elhúzta a négyes fülke tolóajtaját.
Odabent egy meglehetősen zaklatott fiatal úr ült, aki éppen egy köteg piros viaszpecsétes borítékot próbált bettuszkolni a kabátja belső zsebébe. Amikor a szürke köpenyes utas belépett a könnyű, mégis csörgő bőrönddel, a fiatalember úgy riadt meg, mintha maga a végzet lépett volna be.
– A-azt hittem, ez magánfülke! – dadogta a fiatal úr, miközben izzadt homlokát törölgette. – Semmi közöm a folyosói eseményekhez vagy a szemaforhoz!
– Senki sem állította, hogy van, uram – felelte Vaneau, és helyet foglalt a kárpitozott ülésen. – Bár felettébb szórakoztató, hogy a szürke köpenyes úr táskáján látható viasznyomat pontosan megegyezik az ön borítékjain lévővel. Ugyanaz a félrenyomott, ferde családi címer.
A szürke köpenyes utas sötéten pillantott a fiatalemberre.
– Mondtam, hogy ne a legzajosabb kocsiban várjon, Dupuis!
– Nem az én hibám, hogy a valcourt-i rendőrbiztos az egész szerelvényt átfésüli! – csattant fel a fiatal úr riadtan.
Laurent kalauz a mennyezet felé sóhajtott.
– Úgy tűnik, a táskában mégsem orvosi levegő van, Monsieur Vaneau.