374/6. A ketyegő fadoboz — A padlólemez rejtekhelye

Laurent kalauz azonnal térdre ereszkedett a keskeny folyosón, és gyanakvóan megkocogtatta a sötétre lakkozott padlóburkolatot.
– Szent Istvánra... a fa lemez alatt tényleg mozog valami! – suttogta izgatottan, miközben a kulcscsomóját keresgélte. – Csak nem egy pokolgép, Monsieur Vaneau?
– Egy pokolgép aligha ügyelne ennyire a svájci pontosságra, kedves Laurent – válaszolta higgadtan a fődetektív, majd a borítékokat szorongató fiatalember felé fordult. – És aligha viselne tiszta selyem bélést.
A fiatal úr közelebb húzódott a saját fülkéjének ajtajához, de hátrafelé tévedő lépteit megállította a folyosón feltűnő újabb bámészkodó.
– Én csak leveleket szállítok! – bizonygatta szaggatottan, miközben kétségbeesetten szorította magához a vörös viaszpecsétes küldeményeket. – A nagybátyám megbízásából! Fogalmam sincs, mi ketyeg a lábam alatt!
– A tudatlanság néha a legkényelmesebb álcázás – jegyezte meg Monsieur Vaneau, és botja ezüst gombjával finoman rámutatott a padlóléc szélére, ahol egy parányi rézcsavar csillogott. – Ha megbocsát, Laurent, a kalauzkulcsának lapos feje épp illene ehhez a csavarhoz.
A kalauz habozás nélkül elfordította a zárat, s a burkolat halk kattanással felemelkedett. A résből nem robbanószerkezet, hanem egy sárgaréz fogaskerekekkel teli, apró, rugós továbbító szerkezet bukkant elő, amely ritmikusan ütögette a folyosó sínrendszerét.
– Ez egy szemafor-időzítő! – hüledezett Laurent. – De ki tenné ezt a hálókocsi padlójába?
Monsieur Vaneau szelíden a borítékos fiatalemberre nézett.
– Nos, azt hiszem, a válasz ott lapul a legfelső boríték viaszpecsétje alatt.