370/7. Az ezüst henger titka — Délelőtti felfedezés

A jelenlévők lélegzetvisszafojtva nézték a selyem alól előkerült ezüst hengert. Vaneau detektív hüvelykujjával óvatosan megtörölte a henger tetején lévő finom mintázatot, majd átnyújtotta a kalauznak.
– Szimatolja meg, Laurent. Mit érzékel?
A kalauz óvatosan megzagolta a fémfelületet, s szemöldöke azonnal magasba szökött.
– Levendulát… és tintát, monsieur Vaneau!
– Pontosan – bólintott a fődetektív. – A svájci óraműves nem pokolgépet szerelt ebbe a tokba, hanem egy kémiai reteszt. Ha a fiatal úr a saját kulcsával megpróbálta volna felhúzni a dobozt, a tűmechanika átszúrja ezt az ezüst hengerfalat, s a selyembélés alatt rejtőző dokumentumok másodpercek alatt olvashatatlan korommá és tintafolttá váltak volna.
– De hát… miért tenné ezt a felettesem?! – kiáltott fel a borítékos fiatal úr kétségbeesve.
– Mert a felettese sosem akarta, hogy Ön eljuttassa a terveket a célállomásra – válaszolta Vaneau száraz eleganciával. – Ön csupán élő elterelés volt, miközben az igazi iratokat egy másik fülkében szállítják.
A detektív ekkor lassan benyúlt mellényzsebébe, s előhúzta régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, s egyetlen pillantást vetett rá.
– Pontosan kilenc perc múlva Villar-sous-Mont állomásra érkezünk. És ott, meglátják, a peronon már várni fog ránk valaki, aki túlságosan is kíváncsi lesz a megtévesztő borítékokra.