370/6. A titkos tintaretesz — Délelőtti felderítés

– Tinta? – sápadt el a borítékos fiatal úr, s a kezéből majdnem kicsúszott a viaszpecsétek tömbje. – De hát a felettesem azt mondta, ez a szerkezet védelmezi a gőzkazán legújabb terveit!
– Nos, az ő szempontjából tökéletesen védelmezi – jegyezte meg Émile Vaneau, miközben csipeszével óvatosan megkocogtatta a svájci doboz oldalát. – A tinta elfedné a tényeket, magát pedig felmentené a felelősség alól. Kivéve persze, ha a feladó nem bízott meg teljesen Önben.
– Ezt kikérem magamnak! – háborodott fel a fiatal úr, bár a hangja érezhetően megbicsaklott.
– Ne tegye – intett a detektív. – Az ingerültség ritkán helyettesíti a meggyőző bizonyítékot. Laurent, kérem, tartsa egy pillanatra ezt a rézcsavart.
A kalauz engedelmesen átvette a parányi alkatrészt, s úgy nézte, mintha mérges gomba lenne.
– És mi a teendő a ketyegéssel, Monsieur Vaneau? – kérdezte a fátyolos hölgy, óvatosan közelebb lépve.
– Semmi ok az aggodalomra, Madame – válaszolta Vaneau halvány mosollyal. – Ez a szerkezet túlságosan elegáns a romboláshoz. A ketyegés csupán figyelemelterelés. A valódi foglalat nem a doboz alján, hanem a selyembélés mögött rejlik.
A kíváncsi fiatalember elhűlve figyelte, ahogy Vaneau egyetlen határozott mozdulattal felhajtotta a selymet, s kiemelt mögüle egy apró, viasszal lepecsételt ezüst hengert.