368/9. A ketyegő bőrtok — Gyanús neszek

A sötétkabátos utas arca halványzöldre váltott, mintha hirtelen rájött volna, hogy nemcsak a kávéja, hanem az egész utazása is keserű fordulatot vett.
– Olaj? Kézelő? Finomműszerész? Ugyan már! Én csak… csak… éppen most javítottam egy bádogkannát, amibe véletlenül beleesett egy apró óramű! – dadogta, miközben a kezével zavartan matatott a zsebében. Egy rejtélyes ketyegés erősödött fel a bádogpántos láda irányából.
Monsieur Vaneau felemelte egyik szemöldökét. – Valóban? Milyen érdekes hobbi. És az óraművel javítanak bádogkannákat? Vagy a bádogkanna javítja az óraművet? Néha a dolgok bonyolultabbak, mint amilyennek látszanak, de általában egyszerűbbek, mint ahogyan szeretnénk hinni.
Laurent kalauz és a főfelügyelő egymásra néztek, majd a bádogláda felé fordultak, ahonnan a ketyegő hang már tagadhatatlanul, szinte fenyegetően harsogott.
– Ketyegés! – suttogta Laurent, és hirtelen eszébe jutott a fülkébe zárt feltalálók miatti korábbi riadalom. – Ez a hang… ismerős!
A fiatal fátyolos hölgy a kísérőjéhez súgott: – Azt hiszem, a bádogos úr nemcsak kannákat árul, hanem időzített meglepetéseket is.
Vaneau bólintott. – Úgy tűnik. És ha jól hallom, ez a meglepetés egy bőrtokból érkezik, amit igyekeztek elrejteni a láda alá. Valaki nagyon nem szeretné, ha ez a kis szerkezet napvilágot látna. Pedig, hölgyek és urak, a rézcsavarral és az olajos kézzel együtt ez a ketyegés igencsak beszédes.