368/8. A rézcsavar nyoma — Délelőtti hajsza

Monsieur Vaneau határozott, de kimért léptekkel indult meg a szomszédos kocsi felé, míg Laurent kalauz és a lihegő helyi főfelügyelő nyomban a nyomába szegődtek. A fiatal fátyolos hölgy és kíváncsi kísérője tisztes távolból, árgus szemekkel követték az eseményeket.
– Ha jól sejtem, főfelügyelő úr, a tettesünk most éppen úgy tesz, mint aki életében nem látott még zárómechanikát – jegyezte meg Vaneau a kocsik közötti átjáróban, ahol a huzat enyhén meglebbentette a kabátját.
– De hogyan ismerjük fel, Monsieur Vaneau? – kérdezte a főfelügyelő, miközben idegesen igazgatta a zubbonya gombjait. – A vonaton szinte minden második utas csomagokkal utazik!
– Rendkívül egyszerűen – mosolyodott el a fődetektív, ahogy benyitott a szomszédos kocsiba. – Csupán azt kell keresnünk, akinek a keze olajos, és túlságosan igyekszik nem ketyegni.
A fülkesor közepén egy sötétkabátos utas éppen lázas sietséggel gyömöszölt egy bádogpántos ládát a kalaptartóra. Amikor megpillantotta a közeledő társaságot, mozdulata egy pillanatra kővé dermedt.
– Bocsánat a zavarásért – lépett hozzá Vaneau kellemes hangon. – Úgy tűnik, a zsebéből kiesett egy apróság.
A detektív finoman felmutatta a korábban elrakott rézcsavart. A sötétkabátos utas nyelt egy nagyot, majd gyanakvóan nézett a kalauzra.
– Ez nem az enyém! Én csak bádogosáruval kereskedem, semmi közöm a zárakhoz! – tiltakozott túláradó hévvel.
– Valóban? – kérdezte Vaneau szelíden. – Különös, mert a csavar menete pontosan megegyezik a ládája sarkán lévő pánttal. És amennyire én tudom, a bádogosáruk ritkán igénylik a finomműszerészek által használt zárápoló olajat, amelynek az illata most is érződik a kézelőjén.