367/7. A levendula illata — Esti leplezés

A fémek csikorgása hirtelen elfojtotta az energikus úr minden további méltatlankodását. Az Intercontinental Express éles fékcsikorgással lelassult, s a kocsik lágyan egymásnak feszültek, ahogy a szerelvény lassan begördült Aulnay-les-Forges gőzzel borított peronjára.
A hálókocsi ajtaja pattanva kinyílt, s két határozott léptű, egyenruhás rendőr lépett a folyosóra. A helyi főfelügyelő röviden körbehordozta a tekintetét a fülke előtt álló társaságon, majd egyenesen a zörgő csomagjához tapadó úrhoz lépett:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a lainville-i trezor tegnapi kifosztása ügyében!
– ...és mint látható, a hatóság meglepően jó időzítéssel dolgozik – fejezte be Vaneau a félbeszakadt gondolatát, miközben elrakta kopott ezüst zsebóráját. – A rézcsavart pedig nyugodtan tartsa meg, elvégre a saját vagyonát rongálta meg vele.
Az energikus úr elfehéredett arccal, szótlanul engedte, hogy a rendőrök levezessék a vonatról. A szürke köpenyes utas megkönnyebbülten fújt egyet, a fiatal fátyolos hölgy pedig elismerő mosollyal hajtott fejet a detektív felé.
Az állomáson a cserekészlet megszokott rendjében zajlott az élet: néhány utas leszállt, míg mások sietősen felszálltak. Az utolsó pillanatban egy újabb utas lépett a folyosóra, aki semmilyen poggyászt nem hozott magával, csupán egy apró, különös rézkulcskarikát forgatott az ujjai között, s idegesen pillantgatott a fülkék felé.
Vaneau csak halványan elmosolyodott, s kényelmesen hátradőlt az ülésén. Az ajtók becsukódtak, s a vonat lassan kigördült az állomásról a következő megálló felé.