365/2. A csörömpölő kalitka — A szárnyra kelt kattanás

A vonat szelíd lassulása jelezte érkezésüket Beauvais-ba. Az utasok megmozdultak, némelyek nyújtózkodtak, mások a poggyászukat ellenőrizték. Monsieur Vaneau azonban nem moccant. Tekintete a fiatal-ferfi-kivancsi fülkéjére szegeződött, ahol a hatalmas madárkalitka most csendesen pihent az ülés alatt. A kanári valószínűleg a rázkódás megszűntével megnyugodott.
Laurent kalauz, miután ellenőrizte, hogy minden utas a helyén van-e, közelebb lépett Vaneau-hoz. „No lám, Monsieur Vaneau, Beauvais. Semmi rejtélyes mozdulat, semmi selyemszalag… csak a megszokott békés nyugalom. Talán csak a képzelete játszott önnel?”
Vaneau elmosolyodott, de szeme továbbra is élesen pásztázta a folyosót, majd megállt a fiatal-ferfi-kivancsi fülkéjének ajtaja előtt. A fiatal férfi épp egy könyvet vett elő, a kalitka felé pillantva. „A képzeletem, kalauz úr, ritkán játszik velem. Inkább az a szokása, hogy a tényekkel szórakozik. És a tény az, hogy az a ‘kattanás’ nem a kanári hangszálairól érkezett.”
A fiatal-fatyolos-holgy, aki eddig csendben, kissé idegesen figyelte a kalauz és Vaneau beszélgetését, most halványan előrelépett. „De Monsieur Vaneau, én is hallottam! Nem madárhang volt. Olyan… mechanikus.”
„Pontosan, Mademoiselle,” felelte Vaneau. „A kanárik ciripelnek. A réz csörömpöl. De a mechanikus kattanás… az valami egészen más. Valami, ami a kalitka *valódi* természetére utalhat. Vagy a *tartalmára*.”
A vonat hirtelen megrándult, majd méltóságteljesen elindult Beauvais-ból. A kalauz a menetrendjét lapozgatta. „Következő megálló: Montaigne, körülbelül harminc perc múlva. Remélem, addigra elülnek ezek a furcsa hangok.”
„Reménykedni lehet, kalauz úr,” mondta Vaneau, miközben tekintetével követte a fiatal-ferfi-kivancsi fülkéjének irányát. A fiatal férfi épp felállt, és ismét megsimogatta a kalitka oldalát. Ezúttal semmiféle hang nem hallatszott, de Vaneau arca elgondolkodóvá vált. „De a rejtélyeknek megvan az a rossz szokásuk, hogy nem ülnek el maguktól. Inkább csak szárnya kelnek.”
Laurent kalauz zavartan rázta a fejét. „Szárnyra kelnek? De hova, kérem? Hiszen a kanári a kalitkában van! Zárt ajtók mögött!”
„Mégis,” mondta Vaneau, szinte magának suttogva, „vannak madarak, amiknek nem kell kinyitni a kalitkát, hogy repüljenek. És vannak rejtélyek, amelyek a legzártabb helyeken is megtalálják a kivezető utat.”