362/4. A riadt mechanikus — A fémzenekar titka

Laurent kalauz óvatosan hátralépett egy lépést, miután a résnyire nyílt ajtó mögül egy újabb apró, rugós fémalkatrész pattant ki a szőnyegre.
– Uram, a kalauzkulcsom készen áll, de jobb szeretném, ha önként engedne be bennünket – mondta Laurent szaggatottan, miközben gyanakvóan pillantott a kattogó hegedűtokra.
A zaklatott utas mély lélegzetet vett, majd végül kitárta a 4-es fülke ajtaját. Az ülésen egy felnyitott, plüssbélésű tokszerűség feküdt, ám hegedű helyett egy bonyolult, sárgaréz fogaskerekekből álló szerkezet ketyegett benne ritmikusan.
– Látják? Nem bomba! – sziszegte a férfi, miközben szárazra száradt ajkait nyaldosta. – Egy önműködő kottalapozó szerkezet prototípusa! Ha a rázkódástól elmozdul a gátlókerék, az egész darab tönkremegy.
Émile Vaneau belépett a fülkébe, és száraz eleganciával végigmérte a zakatoló műszert.
– Lenyűgöző konstrukció – jegyezte meg a detektív. – Bár a kottalapozók ritkán igényelnek kétsoros sárgaréz zárszerkezetet és rejtett fenéklemezt.
Émile Vaneau ekkor lassan elővette régi ezüst zsebóráját, és halk kattanással kinyitotta. A mutatókra pillantott.
– Pontosan tizenkét perc múlva Belcastel állomásra érkezünk – mondta nyugodtan. – És félek, a helyi hatóság nem a zenei tehetségét fogja mérlegelni, hanem a tok aljában lapuló, lepecsételt mintadarabokat.