362/3. A lezárt fülke rejtélye — A zakatoló zárszerkezet

Laurent kalauz idegesen megköszörülte a torkát, és a 4-es fülke matt sárgaréz kilincsére pillantott.
– Monsieur Vaneau, ön szerint bölcs dolog hagyatkozni a hallgatására? Mi van, ha ez a kattogó hegedűtok nem csupán egy ártatlan órásmester elrontott remekműve?
– Kedves Laurent – felelte Vaneau, miközben elégedetten zsebre csúsztatta a szőnyegről felvett apró réz alkatrészt –, a pokolgépek ritkán igényelnek cserélhető gátlókereket és finom gépolajat. Ám elismerem, az úriember zenei ízlése meglehetősen mechanikus.
A detektív két kimért, halk koppantással jelzett a diófa ajtón. Odabentről fojtott fémzörej és egy kétségbeesett szitkozódás hallatszott.
– Uram – szólított be Vaneau udvariasan –, ha a Stradivariusa éppen most próbálja áthangolni magát egyingás állóórává, félek, a fülke kárpitozása nem bírja majd a ritmust.
Az ajtó hirtelen egy ujjnyira résnyire nyílt. A félhomályból a riadt utas feszült arca bukkant elő.
– Hagyjanak békén! – sziszegte remegő hangon. – Ez nem bomba, és nem is óra! Csupán egy... családi örökség, amit meg kell védenem a folyosón ólálkodóktól!
– A folyosón senki sem ólálkodik – jegyezte meg Vaneau szárazon. – Csupán mi állunk itt. És mellesleg a családi öröksége éppen most veszített el egy újabb csavart.