362/2. A kattogó tok titka — A folyosó árnyai

A hegedűtokot szorító fiatalember tenni próbált egy tétova lépést a 4-es fülke felé, ám a szerelvény váratlanul meglódult egy váltón. A zökkenő következtében a fekete tok akkora robajjal koccant a sárgaréz szegélynek, hogy a borítás alól éles csikorgás hallatszott. A pántok réseiből egy apró, csillogó rézalkatrész pattant ki, ami végiggurult a futószőnyegen, és hajszálpontosan Monsieur Vaneau cipőjének orránál állt meg.
– Úgy tűnik, a Stradivariusa éppen most veszített el egy fontos alkatrészt – jegyezte meg Vaneau meglepő nyugalommal, miközben elegáns mozdulattal felvette a kis gátlókereket. – Habár a zenei tanulmányaim régen voltak, úgy rémlik, a hegedűket ritkán hangolják gépolajos sárgaréz fogaskerekekkel.
– Ez... ez csupán a tok pántjának a dísze! – vágta rá kapkodva az utas, miközben láthatóan pánikba esve hátrálni kezdett a keskeny átjáróban. – Semmi köze semmiféle szerkezethez!
– Valóban? – kérdezte Laurent kalauz, akinek a hangja érezhetően megbicsaklott az aggodalomtól. – Mert amennyire én látom, a hangszerkölteménye éppen most kezdi felpörgetni a ritmust.
Vaneau a folyosói lámpa sárgás fénye felé tartotta a kerekecskét, majd szárazon elmosolyodott.
– Ha Aulnay-les-Forges-nál valóban le kíván szállni, érdemes lesz alaposan megszorítania a szerszámoskészletét. Egy ilyen rugós alkatrész nélkül a tokja tíz percen belül végleg lejár.
Az utas elfehéredett, hirtelen megragadta a 4-es fülke kilincsét, befurakodott a félhomályos helyiségbe, és hallható kattanással magára zárta az ajtót. Laurent kérdőn, tágra nyílt szemekkel nézett a detektívre.