361/7. A beállított gátlókerék — A zakatoló igazság

Monsieur Vaneau lassan elmosolyodott, de szemeiben nem volt semmi vidámság.
– Egy igazán felelősségteljes megbízatás – jegyezte meg kimérten. – A gátlókerék beállítása rendkívüli precizitást igényel, különösen egy száguldó vonaton. Laurent, kérem, ne remegjen annyira, a szerszám már a mi kezünkben van.
– De uram... ha ő csak a gátlót állította be, ki szerezte meg a hölgy kalapdobozát? – kérdezte a kalauz, miközben homlokáról törölgette a verejtéket.
– Kiváló kérdés – bólintott Vaneau. Lassan benyúlt a mellényzsebébe, és elővette régi, jól megmunkált ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással felpattintotta a fedelét, majd hűvös elégedettséggel tekintett a számlapra. – Pontosan hét perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk.
A sötét kabátos utas rémülten meredt a detektívre.
– Miért fontos ez most?! – nyögte. – A megbízóm... ő nem mondta el a nevét! Csak egy lepecsételt borítékot adott át a büfékocsiban!
– És ön természetesen anélkül vállalta a feladatot, hogy sejtelme lett volna a doboz tartalmáról – mondta Vaneau száraz eleganciával. – A félrevezetés meglehetősen szellemes volt, elismerem. De a valcourti órásmesteri kulcs finom karcolásai árulkodnak: a megbízója nem más, mint a szomszédos fülke látszólag buzgó óragyűjtője.
A vonat elnyújtott, süvítő füttyöt hallatott, ahogy a sínek mentén kigyúltak Saint-Mireux állomásának első fényei.