361/5. A rejtett csavar — A kalauzfülke félhomálya

A nehéz acélszéf ajtaja kattanva záródott be a hatszögletű kulcs fordítására. Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel, de a homlokán még mindig gyöngyözött az izzadság.
– Nos, a kalapdoboz biztonságban van – állapította meg Vaneau, miközben a kalauzfülke rézkilincsére helyezte a kezét. – Ám a szerkezet gazdája alighanem épp most számolja a másodperceket.
A sötét kabátos utas óvatosan hátrálni kezdett a folyosó félhomálya felé, mintha a vonatszerelvény falai közé akarna olvadni.
– Én... én visszatérek a fülkémbe – motyogta rekedten. – A huzat alighanem jót tesz majd a feldúlt idegeimnek.
– A huzat valóban kiváló idegcsillapító – jegyezte meg Vaneau szelíden, megállítva a férfit egyetlen halk mondattal. – Bár meglep, hogy valaki, aki csupán a szikráktól riadt meg, ennyire pontosan ismerje a valcourti óraművek belső áttételeit.
A férfi megtorpant. Gallérja mögé nyúlt, mintha a levegő hirtelen megritkult volna a kocsiban.
– Nem értem, miről beszél, uram! – csattant fel ingerülten. – Csak egy egyszerű utazó vagyok! Maga engem gyanúsít?
– Egyelőre csak azt, hogy túlságosan is ért a finommechanikához – felelte Vaneau száraz, elegáns mosollyal. – Egy ártatlan utas ritkán hordja a zsebében egy órásmester speciális illesztőkulcsát. S ha nem tévedek, az Ön jobb kabátzsebe meglehetősen szokatlan formát mutat.
Laurent döbbenten nézett a sötét kabátos utasra, miközben a széf kulcsát óvatosan a zsebébe süllyesztette.