360/4. A kioldott gátlókerék — Az utolsó kattanás

Émile Vaneau lassan elővette régi ezüst zsebóráját, kipattintotta a fedelét, és egy pillanatig némán tanulmányozta a ketyegő mutatókat.
– Pontosan négy perc múlva Elberen állomásra érkezünk – jelentette ki nyugodtan.
A szürke köpenyes utas riadtan nézett körbe, míg Laurent kalauz megkönnyebbülten törölgette az izzadságot a homlokáról.
– Tehát nem egy elszabadult fenevad kaparászásáról volt szó? – kérdezte a kalauz.
– Dehogy – rázta meg a fejét Vaneau. – Mindenki azt hitte, hogy valami élő lény matat a dobozban, s az utasunk szándékosan táplálta ezt a tévedést, hogy senki se merjen a csomaghoz nyúlni. A félrevezetés kitűnően működött, amíg a finommechanikai műszerolaj szaga és a másodpercenkénti három szabályos reccsenés el nem árulta az elszabadult gátlókereket. Egy ritka szerkezet lapul a papír alatt, amelyet elvámolás nélkül próbáltak áthozni a határon.
– Ez felháborító! – méltatlankodott a férfi.
– Nem, ez csupán mechanika – felelte a detektív. – És a törvény szempontjából az óraművek éppúgy…
A vonat hirtelen akkorát fékezett, hogy a folyosón csörrenve koccantak a teáscsészék. A szerelvény csikorgó kerekekkel lassan begördült Elberen kivilágított peronjára.
Az ajtók kinyíltak, és két helyi nyomozó lépett a folyosóra. A vezetőjük egyenesen a szürke köpenyeshez lépett:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, illegális óraszerkezetek csempészete miatt!
– …szigorú szabályok alá esnek – fejezte be Vaneau a félbeszakadt mondatát.
A csempészt elvezették, s a VIP kocsi folyosója ismét elcsendesedett. Laurent fellélegzett, ám a nyitott ajtón át máris egy új utas lépett be: egy fiatal hölgy, aki gyanúsan óvatosan egy nehéz, csipkével letakart kalapdobozt szorított magához, amiből halk, fémes pukkanás hallatszott.
Vaneau egyetlen csendes mosollyal elrakta óráját. Az ajtók becsukódtak, és a szerelvény döcögve elindult a következő állomás felé.