360/2. A kaparászó doboz — A zárt ajtó mögött

Laurent óvatosan közelebb lépett a fülke ajtajához, s fülét a lakkozott fapanelre tapasztotta. A halk, kaparászó zaj nem szűnt meg, sőt, mintha ritmikus koppanásokkal egészült volna ki.
– Nem hiszem, hogy egy óraszerkezet kaparózna, Monsieur Vaneau – suttogta a kalauz, miközben feszülten megigazította a sapkáját. – Hacsak nem fejlődött a finommechanika olyan szintre, hogy a fogaskerekek körmöket növesztettek.
– A technika valóban sebesen halad, Laurent, de az anatómia határait még nem lépte át – felelte Émile Vaneau, s karcsú botjára támaszkodva elmosolyodott. – A doboz túlságosan könnyű egy rézalkatrészekkel teli szerkezethez képest, ám a papír feszülése élő, kiszámíthatatlan mozgásra utal.
A zárt ajtó mögött hirtelen elhallgatott a kaparászás, majd a szürke köpenyes utas fojtott, ideges hangja szűrődött ki:
– Menjenek innen! Semmi látnivaló nincs! A doboz csupán... egy tudományos kísérlet része!
– Tudományos kísérlet? – vonta fel a szemöldökét a fődetektív. – Nos, ha a kísérlet tárgya a zsinór átrágásán fáradozik, javaslom, cselekedjen gyorsan, mielőtt a doboz tartalma saját jogán vesz igényben egy fekvőhelyet.
Az ajtó ekkor résnyire kikapódott. A szürke köpenyes férfi kétségbeesett tekintettel nézett ki a folyosóra, miközben a kezében tartott csomag érezhetően megbillent.
– Nem rág semmit! Csupán türelmetlen – hadarta az utas, és azonnal megpróbálta visszahúzni az ajtót, ám Vaneau finoman megakadályozta azt botja ezüst gombjával.