359/3. Az óraműves szál — A valcourti állomás

A fülke folyosóján összegyűlt kíváncsi utasok feszülten figyeltek.
– A dolog szerfelett egyszerű – kezdte Vaneau, megigazítva zakója hajtókáját. – A kedves utas azt állította, hogy a bőrtáska óraműves alkatrészei egy örökségből származnak, és mit sem tud róluk. Ám a táska belső rekeszében lévő apró csiszolóreszelő és a friss gépolaj illata egészen mást árul el.
– De hát... én csak szállítottam! – próbálkozott utolsó erejével a férfi.
– Saint-Mireux-ben mindenki azt hitte, a csempészek faládákba rejtve viszik ki az árut – folytatta a detektív. – Ez volt a félrevezetés. Valójában apró tételben, a látszólag zaklatott utazók személyes csomagjaiban csempészték a legértékesebb gátszerkezeteket. A táska csatja pedig nem a véletlen folytán pattant ki: a túlzsúfolt rugók feszítőereje törte fel. A bűnös tehát nem más, mint...
A mondat közepén a vonat éles csikorgással nagyot fékezett. A folyosói lámpák üvegei megcsörrentek, s a szerelvény lassan begördült a kivilágított Valcourt állomásra.
Az ajtók sziszegve kitárultak. A peronról két határozott fellépésű helyi nyomozó lépett a kocsi folyosójára. A vezetőjük egyenesen a kétségbeesett utas elé állt.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, az óraműves csempészhálózatban való részvétel miatt – jelentette ki a rendőrbiztos.
– ...aki most végre megpihenhet – fejezte be Vaneau a félbeszakadt mondatot egy halvány mosoly kíséretében.
A bilincsbe vert utast elvezették. A fülkékből többen leszálltak, s helyükre új utazók érkeztek. Egy szürke köpenyes új utas lépett fel a vonatra, aki zavartan szorongatott a hóna alatt egy szorosan átkötözött, szokatlanul könnyűnek tűnő papírdobozt.
Vaneau némán figyelte a kocsiba lépőt. Az Intercontinental Express ajtajai becsukódtak, s a szerelvény lassan kigördült az éjszakába, a következő állomás felé.