359/1. A csörgő bőrtáska — A folyosó fémzenéje

A Saint-Mireux állomás fényét hamar elnyelte a párás éjszaka, ahogy az Intercontinental Express méltóságteljesen nekilendült a sötétségnek. Laurent kalauz elégedett sóhajjal törölte meg a homlokát a hálókocsi folyosóján.
– Bámulatos volt, Monsieur Vaneau – jegyezte meg elismerően. – Azt hittem, a csigákkal együtt nekem kell feljelentenem a hálókocsit a vasúttársaságnál.
– A mechanikus puhatestűek rendkívül békés útitársak, Laurent – felelte Vaneau csendes mosollyal, miközben visszalépett a fülkéjébe. – Nem horkolnak, s csupán egy kevés finom gépzsírra van szükségük.
Ekkor a folyosó felől zaklatott léptek zajai hallatszottak, s az új utas megállt a nyitott fülkeajtóban. Szürke kalapját mélyen a szemébe húzta, a karja alatt szorított bőrtáskából pedig gyanúsan halk, ütemes metallicus zaj szűrődött ki minden egyes zökkenőnél.
– Szabad ez a hely? – kérdezte a férfi némileg idegesen, s várva várt válasz nélkül máris beült a szemközti ülésre.
– Természetesen, uram – intett a detektív. – Bár úgy tűnik, a poggyásza némi belső életet él.
A jövevény gyorsan megtaszította a bőrtáskát, ami erre csörrenő fémek tompa koccanásával válaszolt.
– Ah, ez csak... családi ezüst. Örökség. Meglehetősen nehéz darabok – szabadkozott a férfi gyanúsan szaporán.
– Az ezüst ritkán cseng ilyen magas, acélos hangon – jegyezte meg szárazon Vaneau. – De Varelmont felé haladva az ember megtanulja értékelni a különös úti muzsikát.
A férfi válaszolni akart, ám abban a pillanatban a bőrtáska mélyéből fojtott, sziszegő kattanás hallatszott, s a sárgaréz csat magától kipattant.