358/4. Új rejtély a hálókocsin — A csikorgó végállomás

– A tudományos csigagyűjtemény csupán álcául szolgált – magyarázta Vaneau szelíden, miközben Laurent kalauz és a zajra odasereglő utasok óvatos kört alkottak a folyosón. – A lepecsételt dobozok mélyén nem puhatestűek, hanem nagy értékű, csempészett precíziós óraművek lapultak. A fűszeres fekete tinta feladata pedig csupán az volt, hogy elfedje a finommechanikai gépzsír áruló szagát.
– De miért épp a hatos fülke? – hűledezett Laurent, törölgetve az izzadságot a homlokáról.
– Mert a szürke köpenyes hölgy feladata a figyelem elterelése volt, míg ez a gentleman a szerkezetek rendszeres felhúzásáért felelt – mutatott Vaneau a sötét kabátos utasra, aki megdermedve lapult a fülke falához. – A ravasz terv értelmi szerzője pedig nem más, mint…
A vonat ekkor hirtelen akkorát fékezett, hogy a fali lámpák fémkeretei csikordulva megzendültek. A szerelvény lassan, méltóságteljesen begördült a párás esti fényben úszó Saint-Mireux állomásra.
Az ajtó sziszegve kinyílt, s a peronról két határozott fellépésű nyomozó lépett a kocsiba.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, tiltott mechanikai csempészet és tiltott áruszállítás ügyében! – lépett előre a vezetőjük, és keményen a sötét kabátos vállára tette a kezét.
– …mint a hálókocsi ál-tudományos csigakutatója – fejezte be Vaneau a mondatát elégedett mosollyal.
A csempészt elvezették, a hálókocsi utasai pedig megkönnyebbülten fellélegeztek. A nyitott ajtón át a peronról már egy új utas szállt fel: egy sietős úriember, aki gyanúsan halk, csörgő hangot adó bőrtáskát szorított a mellkasához. Vaneau csendesen megigazította a gallérját, majd visszalépett a fülkéjébe, miközben a szerelvény újra nekilendült a sötétségnek.