358/1. Új rejtély a hálókocsin — A csigaházak súlya

Az Intercontinental Express egyenletes ritmusban robogott tovább Saint-Mireux felé. A VIP hálókocsi keskeny folyosóján a szürke köpenyes új utas zaklatottan méregette a sarokba helyezett, lepecsételt faládát. Laurent, a kalauz, óvatosan megkocogtatta a nehéz faoldalt.
– Biztos benne, kisasszony, hogy a tengeri csigaházak ennyire nehezek? – kérdezte a kalauz gyanakvóan. – Úgy koppan, mintha ólommal lenne kibélelve.
– A mészváz sajátossága, kalauz úr – felelte a fiatal hölgy kedves, mégis némi feszültséget leplező mosollyal. – És a tudományos gyűjteményeknek mindig megvan a maguk súlya. Különösen, ha az ember a valcourt-i rendőrbiztos külön ajánlásával utazik.
Émile Vaneau az elhúzott fülkeajtóban állva hallgatta a szóváltást. Szürke szemében a megszokott, hűvös derű bujkált.
– A tudomány valóban nehéz teher, Laurent – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – Bár a természet ritkán használ dupla réz lakatot és vörös viaszpecsétet a puhatestűek védelmére.
A zaklatott új utas ekkor hirtelen hátrahőkölt, ahogy a láda illesztéséből vékony, sötét folyadék kezdett szivárogni a fényesre lakkozott padlólemezre. Laurent elfehéredett, a láda zárszerkezete pedig halk, fémes kattanással magától kioldott.