357/8. Az erszény csörgése — A zsebóra végszava

– Szép munka volt, Monsieur Vaneau – jegyezte meg a sötét kabátos utas megkönnyebbülten, miután a rendőrök elvezették a két felbőszült csempészt. – Bár bevallom, egy pillanatra azt hittem, az az ördögi ketyegés mindannyiunkat a levegőbe repít.
Émile Vaneau lassan elhelyezkedett a párnázott ülésen, és megigazította zakója hajtókáját. Humora a megszokott módon száraz és kimért maradt.
– A vámszabályok kijátszása ritkán jár robbanással, uram. Legfeljebb az érintettek vérnyomása emelkedik meg jelentősen, mint azt az imént láthattuk. A trükk csupán abban állt, hogy az erszényben lévő rugó csörgését használják álcának, miközben a szerkezet másik fele a hegedűtok mélyén várt az összeszerelésre.
Laurent, a kalauz, még mindig kissé sápadtan törölgette meg az izzadt homlokát, miközben a küszöbön álló új utasra pillantott.
– És az a láda... ugye nem fog ketyegni? – kérdezte remegő hangon.
A karján nehéz, lepecsételt faládát tartó fiatal nő meglepetten, ám bizakodva mosolygott vissza.
– Dehogy, kalauz úr. Ebben csupán ritka, ókori csigaházak vannak. Bár némelyik valóban meglepően nehéz.
Vaneau elővette régi ezüst zsebóráját, egy pillanatra elgondolkodva nézte, majd halk kattanással visszazárta.
– Pontosan negyven perc múlva Saint-Mireux állomására érkezünk. Ahol, amint látom, a csigaházak is tartogathatnak némi meglepetést.
A kalauz füttyentett, a kocsiajtók csattantak, s az Intercontinental Express lassan nekilendült, maga mögött hagyva Beaumont-sur-Oise peronját.