355/6. A kék kabátos megbízó — A jelszó ára

– „A genfi tó csendes” – tette hozzá a szürke kalapos férfi alig hallhatóan, miközben kétségbeesetten igazgatta meggyűrt kabátját. – Ezt a mondatot kellett volna kiejtenem a számon a peronon.
– Bámulatosan költői jelszó egy negyvenkilós acélládához – jegyezte meg a kíváncsi fiatal férfi, s óvatosan megkocogtatta a sárgaréz tárcsát. – Bár én a helyében inkább valami praktikusabbat választottam volna. Például azt, hogy „Segítség, megszakad a hátam”.
A fülkeajtóban álló elegáns hölgy rosszallóan horkantott egyet.
– És ön elhisszi ezt a nevetséges mesét, Monsieur Vaneau? Ez az ember nyilvánvalóan egy rafinált műtolvaj!
Émile Vaneau nem válaszolt azonnal. Lassan benyúlt a mellényzsebébe, s előhúzta régi ezüst zsebóráját. Kipattintotta a fedelét, egy pillanatig nézte a ketyegő mutatókat, majd halk kattanással visszazárta.
– Pontosan kilenc perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk – szólalt meg mély, higgadt hangján. – És attól tartok, a kék kabátos úr hiába várja majd a költői jelszót a peronon.
– Miért várná hiába? – hűlt el a szürke kalapos utas.
– Mert a megbízója sosem akarta, hogy ön leszálljon azzal a szerkezettel – felelte Vaneau száraz mosollyal. – Ön nem szállítmányozó volt, kedves uram, hanem egy igen nehéz csalétek.