355/4. A sárgaréz tárcsa — A kombináció ára

A szürke kalapos férfi dühösen, reszkető ujjakkal próbálta visszagyűrni a szakadt csomagolópapírt a csillogó sárgaréz szerkezetre.
– Ez magánügy! – sziszegte, miközben kétségbeesetten próbálta elállni a fülkeasztalt. – Nincs joguk egy törvénytisztelő állampolgár személyes tárgyait vizsgáztatni!
– Valóban nincs, uram – bólintott Vaneau szelíden, és megtámaszkodott a folyosó korlátján. – A fizika törvényei azonban nem kérnek engedélyt a megfigyelésre. És a gravitáció éppen most árulta el, hogy a festménykerete legalább negyven kilogrammot nyom.
– Talán nehéz keretbe foglalták a modellt – vetette fel a kíváncsi fiatal férfi kuncogva, majd mutatóujjával óvatosan a sárgaréz tárcsa felé bökött. – Nézze csak, Monsieur Vaneau! Ott, a rejtett gomb mellett... az nem egy második számsor?
A szürke kalapos utas szinte kiugrott a bőréből. A kezében lévő köpenye szegélyével próbálta eltakarni a nyílást, de mozdulata túl tehetetlen volt. A fülke ajtajában álló elegáns hölgy halkan felszisszent.
– Micsoda megrázó durvaság! Úgy hallottam, ezen a járaton csendes pihenés vár az utasokra...
– A művészet néha áldozatokkal jár, madam – jegyezte meg Vaneau száraz mosollyal, miközben elkapott egy gurulni készülő apró rézcsavart. – Kulcs nélkül ez a páncélzat legfeljebb nehezéknek jó. Ugye nem felejtette a másik kabátjában a nyitókódot, kedves uram?
A szürke kalapos férfi sápadtan roskadt le az ülésre.
– Nem az enyém! – nyögte ki végül zaklatottan. – Csak megbíztak a szállításával!