354/3. A rejtélyes rakomány — A feszültség új dallama

„Kulcs egy rejtélyhez, rejtély maga a kulcs…” – tűnődött a fiatal férfi, hangosan elmélkedve. „Ez már-már filozofikus. De milyen ajtót nyitna egy ilyen kulcs a hálókocsiban?”
Vaneau elmosolyodott. „Nos, fiatalember, attól függ. Néha egy ajtó csupán a szomszéd fülkébe vezet, máskor egy egészen új valóságba. A lényeg a zárszerkezet megértése. Sok esetben a kulcs nem a megoldás, hanem a feladat.”
Az elegáns hölgy finoman felsóhajtott. „És mi van, ha az ajtó mögött csupán… egy másik, teljesen unalmas csomag lapul? A képzelet néha túlságosan is elszalad, nem gondolja?” Ahogy ezt mondta, a nagy bőrönd felől ismét egy halk surrogás hallatszott. A hölgy tekintete azonnal a bőröndjére siklott, egy pillanatra zavarba jött, de gyorsan visszanyerte hidegvérét.
A hegedűs utas eközben már nem is leplezte idegességét. Keze akaratlanul is a tokjára szorult, és egy tompa, fémre emlékeztető koppanás hallatszott, mintha a tok belsejéből valami a falhoz ütődött volna. Szemei tágra nyíltak, majd gyorsan Vaneau-ra pillantott.
„Lehet,” – bólintott Vaneau, meglepően egyetértő hangon az elegáns hölgy felé. „De még a legunalmasabb csomag is rejthet egy cetlit, egy receptet, vagy épp egy menetrendet, ami… nos, ami megváltoztatja az utazásunk irányát. Az igazi meglepetések gyakran a józan ész birodalmában rejtőznek.”
A fiatal férfi arcán felvillant a felismerés. „Tehát nem az a kérdés, mi van a csomagban, hanem… mi lehet a következménye?”
„Pontosan,” – felelte Vaneau, ezúttal egy apró, elégedett mosollyal. Majd elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta. Egy pillanatig nézte. „Pontosan tizenkét perc múlva Verrières állomásra érkezünk.” A bejelentés súlya, mintha egy váratlan dallam lenne, belengte a fülkét, és a rejtélyes csomagok árnyékában a csend még feszültebbé vált.