354/1. Új rejtély a hálókocsin — A csomagok árnyéka

A vonat lassan, de határozottan elindult, maga mögött hagyva Arcenville állomás zaját és a letartóztatás okozta feszültséget. Monsieur Vaneau nyugodtan hátradőlt, tekintete diszkréten pásztázta az újonnan felszállt utasokat. Az elegáns hölgy, aki valóban figyelemre méltó mennyiségű poggyásszal érkezett, most már a fülkében rendezkedett. Hatdobozok, kézitáskák és két különösen testes bőrönd alkotta a védőbástyáját, melyek mintha halk rezgést bocsátottak volna ki, akár egy túl izgatott macska, vagy egy kissé túl lendületes metronóm. A hölgy idegesen simogatta a csomagjait, finom, kesztyűs kezei alig észrevehetően rándultak össze, elegáns tartása mögött rejtett izgalom bujkált.
„Nagy utazás előtt áll, asszonyom?” – kérdezte Vaneau udvariasan, egy pillanatra elkapva a hölgy tekintetét, aki ettől mintha megrettent volna.
„Ó, csak… csak a szokásos. Mindig készül az ember minden eshetőségre, nem igaz?” – felelte az elegáns hölgy, kissé túl gyorsan. Szemei, még ha csak egy pillanatra is, a folyosó felé villantak, ahol a fiatal, kíváncsi férfi épp egy újságot lapozgatott, de tekintete a visszatükröződésen keresztül a hölgy csomagjain horgonyzott. Minden mozdulata mintha egy apró kérdőjel lett volna.
A fülke másik végében, az imént felszállt hegedűs utas idegesen igazgatta a tokját, mintha az bármelyik pillanatban önálló életre kelne, és elszökne. A vonatszerelvény ritmikus zörgése ellenére szokatlan csend ült a fülkére, amelyet csupán a hegedűs alkalmankénti, halk nyögései törtek meg, valahányszor a vonat egy élesebb kanyarba ért. Mintha nem is a vonat mozgása, hanem a tokban rejlő titok félelme rángatná meg.
Monsieur Vaneau halványan elmosolyodott. „Valóban. A felkészültség erény. Bár néha a legnagyobb rejtélyek éppen a legkevésbé feltűnő csomagokban lapulnak.”
A fiatal férfi, aki látszólag a hírekbe temetkezett, hirtelen köhintett egyet, és úgy forgatta az újságot, hogy Vaneau már nem láthatta az arcát. Az elegáns hölgy pedig mereven előre nézett, mintha a távoli tájban találná meg a megnyugvást. A vonat egyenletesen robogott, és a fülke levegőjében egy újfajta feszültség kezdett gyűlni, épp olyan észrevétlenül, mint ahogy a vaníliaillat szétoszlott a bádogdoboz körül. Valami, ami nem látszott, mégis érezhető volt. Valami, ami sokkal több volt, mint puszta csomag.