353/2. A bádogdoboz titka — A sziszegő feszültség

Laurent közelebb lépett a fülkeajtóhoz, és óvatosan lejjebb hajtotta a fejét. A sziszegés nem szűnt meg, sőt, szabályos időközönként halk, gőzös pisszenéssel egészült ki.
– Monsieur Vaneau… ön szerint egy bádogdoboz képes lélegezni? – kérdezte a kalauz, miközben tekintete feszülten cikázott az ajtókilincs és a detektív nyugodt arca között.
– Biofizikai szempontból meglehetősen valószínűtlen – válaszolta Vaneau, megállva az ablak mellett. – Mechanikai szempontból viszont kifejezetten aggasztó.
Ugyanabban a pillanatban a szomszédos fülke ajtaja kipattant. Az idős, macskáival utazó hölgy bújt ki a folyosóra, szorosan magához ölelve az egyik szemmel láthatóan szörnyethalt perzsamacskát.
– Ez felháborító! – suttogta fojtott, reszkető hangon. – A szomszédból valami sziszeg és kattog! Még a drága Szultánom bajsza is rezeg tőle! Csak nem valami maró savat szállít az az úr?
Mielőtt Laurent válaszolhatott volna, a fülke ajtaja résnyire nyílt, és kilépett a zaklatott új utas. A homlokán izzadságcseppek csillogtak, és idegesen morzsolgatta zakója gombját.
– Nincs semmi baj! – jelentette ki túl hangosan, miközben háta mögött próbálta takarni a fülke belső terét. – Csupán… egy kis nyomáskiegyenlítődés. A tengerszint feletti magasság miatt!
– Rendkívül figyelmes önről tengerszint feletti magasságnak nevezni ezt a teljesen sík vasúti pályát – jegyezte meg Vaneau szelíd mosollyal. – De engedje meg a kérdést: a családi emlékei mindig ilyen türelmetlenül igyekeznek kiszabadulni a bádogból?
Az utas riadtan pillantott Vaneau-ra, majd gyorsan rácsapta az ajtót a kíváncsiskodókra.