Véget nem érő történet

Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak

310/2. A fémszilánk — Új zörejek a folyosón

Vaneau lehajolt, szinte észrevétlenül, és felvette az apró, fényes fémszilánkot. Nem volt nagyobb egy körömnél, bonyolult formájú, és meglepően könnyűnek tűnt a tenyerében. Megforgatta, tekintete nyugodt volt, mégis rendkívül koncentrált. Egy apró fogaskerék darabja lehetett, valami finom mechanikából kitépve, melynek rendeltetése sokkal bonyolultabbnak ígérkezett, mint az egyszerű kattogás, amit eddig hallottak.
„Mi az, Monsieur Vaneau? Valami elveszett?” – kérdezte Laurent, közelebb lépve. A kalauz még mindig a jázminillatú rendőrségi akció utórezgéseitől kissé szédülten, de azért éberen figyelte a detektívet, aki mintha sosem fáradna bele az apró rejtélyek gyűjtögetésébe, és mintha minden elveszett tárgy egy új felhívás lenne számára.
Vaneau enyhén elmosolyodott, de szeme továbbra is a fémszilánkon maradt. „Csak egy apró, elfeledett részlet, kalauz úr. Néha a legkisebb darabkák mesélik a legérdekesebb történeteket, és a legfényesebbek a legmeggyőzőbbeket.” Ahogy ezt mondta, a szilánkot a kabátja zsebébe csúsztatta. A folyosó ismét csendes volt, csupán a vonat monoton zaja és a távoli gőzpöffenések töltötték be a teret. A vörös hajú úr fülkéjéből, ahonnan az imént még a kattogás szűrődött ki, most teljes némaság honolt, mintha a doboz is elpihent volna, miután leadta apró, mechanikus terhét.
De a csend nem tartott sokáig. A folyosó túlsó végéből, a hálókocsik átjárója felől halk, recsegő hang hallatszott. Mintha valaki egy régebbi, faborítású ajtót próbálna kinyitni, amely ellenáll, vagy épp egy nehéz ládát vonszolna a szűk térben. A hang ritmikusan ismétlődött, nem olyan mechanikus kattogás volt, mint a fadobozé, hanem inkább egy küzdelem zaja, egy titáni erőfeszítésé, aminek minden egyes zörejével egy újfajta feszültség szövődött a levegőbe. Egy pillanatra még a könyvhalmokkal utazó hölgy is felpillantott a regénye mögül, tekintetében óvatos remény csillant meg, hátha valami izgalmasabb dolog történik, mint a legújabb romantikus történetének fordulata.
Laurent bosszúsan felsóhajtott, és a homlokát ráncolta. „Újabb csörgő utas? Nem volt elég a fekete kalapos úr és a kattogó ládája? Talán egy papagáj, vagy egy méhraj rejtőzik egy bőröndben, amihez nem találják a kulcsot?”
Vaneau egy pillanatra elgondolkodott, majd felvonta a szemöldökét. „Lehet, hogy ez a hang is egy történet kezdete, kalauz úr. Vagy a folytatása, csak más előadásban. A vonatok már csak ilyenek. Sosem tudni, mi bújik meg a zörejek mögött, és miért épp most kélnek életre a legmeglepőbb pillanatokban.”
A recsegés hirtelen abbamaradt, majd egy halk, de határozott koppanás hallatszott, mintha valaki végre feladta volna, vagy épp ellenkezőleg, sikerrel járt volna. Egy mélyebb csend telepedett a folyosóra, de ez a csend már nem a megnyugvásé, hanem a feszült várakozásé volt. Az Intercontinental Express eközben rendületlenül haladt tovább a ködös tájon, Coutras állomás felé, magával víve új rejtélyeit, és azokat, akik még nem is tudták, hogy részesei lettek.
Ebben a részben

Szereplők

  • a-konyv-halmokkal-utazo-no
  • energikus-ur-csorgo-poggyasszal
  • laurent-kalauz
  • monsieur-emile-vaneau

Helyszín

  • 4-es-fulke-elotere
  • a-vonat

Előző jelenet szereplői

  • energikus-ur-csorgo-poggyasszal
  • laurent-kalauz
  • monsieur-emile-vaneau

Folytatás

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.