Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak
310/1. A kattogó fadoboz — Új hangok a folyosón
Az Intercontinental Express kerekei ritmikusan kattogtak, ahogy a vonat elhagyta Verneuil állomását. Monsieur Vaneau csendesen figyelte, amint a peron ködbe veszett, magával víve a jázminillatú rejtély utolsó foszlányait is. Laurent, a kalauz, még mindig kissé zaklatottan igazgatta egyenruháját, miután segédkezett a rendőrségnek, és utána sikertelenül próbált segíteni az új utasnak, a vörös hajú úrnak, aki most már a folyosón haladt. A férfi görcsösen szorította magához a fadobozt, amelyből halk, de rendíthetetlen kattogás hallatszott.
– Különös eset volt, ugye, Monsieur Vaneau? – szólalt meg Laurent, miközben a kezében tartott jegyzettömbjére pillantott. – Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen utazás után megnyugszik a légkör.
Monsieur Vaneau ránézett a kalauzra, szája szegletében enyhe, szinte észrevehetetlen mosoly játszott. – A légkör, kalauz úr, a legritkább esetben marad nyugodt hosszú ideig. Különösen egy vonaton, ahol a világ minden szegletéből érkeznek és távoznak az emberek. Az utasok néha hoznak magukkal egy kis rejtélyt, máskor pedig egyszerűen csak a csomagjaik zaja kelti fel a figyelmet.
Laurent a vörös hajú férfi felé biccentett, aki éppen egy üres fülke felé tartott, még mindig a kattogó doboz társaságában. – Ez az úr például, mintha valami roppant fontosat rejtegetne. Egyáltalán nem akarta, hogy segítsek neki.
– Lehet, hogy csupán nem bízik az idegenekben – jegyezte meg Vaneau. – Vagy épp ellenkezőleg: olyan dolgot hordoz, amiben túl is bízik.
A vörös hajú férfi eltűnt a fülkében. A doboz kattogása halkabb lett, majd hirtelen elnémult. A folyosón érezhetően elült a korábbi feszültség utolsó morzsája is. Monsieur Vaneau szeme azonban egy pillanatra megakadt a padlón, ott, ahol az új utas elhaladt. Egy apró, fényes fémszilánk csillant meg a kék szőnyegen, mintha épp most esett volna ki valamiből.
– Különös eset volt, ugye, Monsieur Vaneau? – szólalt meg Laurent, miközben a kezében tartott jegyzettömbjére pillantott. – Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen utazás után megnyugszik a légkör.
Monsieur Vaneau ránézett a kalauzra, szája szegletében enyhe, szinte észrevehetetlen mosoly játszott. – A légkör, kalauz úr, a legritkább esetben marad nyugodt hosszú ideig. Különösen egy vonaton, ahol a világ minden szegletéből érkeznek és távoznak az emberek. Az utasok néha hoznak magukkal egy kis rejtélyt, máskor pedig egyszerűen csak a csomagjaik zaja kelti fel a figyelmet.
Laurent a vörös hajú férfi felé biccentett, aki éppen egy üres fülke felé tartott, még mindig a kattogó doboz társaságában. – Ez az úr például, mintha valami roppant fontosat rejtegetne. Egyáltalán nem akarta, hogy segítsek neki.
– Lehet, hogy csupán nem bízik az idegenekben – jegyezte meg Vaneau. – Vagy épp ellenkezőleg: olyan dolgot hordoz, amiben túl is bízik.
A vörös hajú férfi eltűnt a fülkében. A doboz kattogása halkabb lett, majd hirtelen elnémult. A folyosón érezhetően elült a korábbi feszültség utolsó morzsája is. Monsieur Vaneau szeme azonban egy pillanatra megakadt a padlón, ott, ahol az új utas elhaladt. Egy apró, fényes fémszilánk csillant meg a kék szőnyegen, mintha épp most esett volna ki valamiből.
Ebben a részben
Szereplők
- energikus-ur-csorgo-poggyasszal
- laurent-kalauz
- monsieur-emile-vaneau
Helyszín
- 4-es-fulke-elotere
- a-vonat
Előző jelenet szereplői
- a-konyv-halmokkal-utazo-no
- avermesi-rendornyomozo
- fekete-kalapos-ur
- laurent-kalauz
- monsieur-emile-vaneau
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.