282/4. A zakógombok titka — A szőnyegre hullott nyom

Monsieur Vaneau halk pattanással elhúzta a fülke tolóajtaját, és kilépett a keskeny folyosóra. Az elegáns hölgy és a kíváncsi új utas szorosan a nyomában követték. A vonat ekkor már csak lépésben haladt Montparnasse-sur-Loire gőzben úszó peronja mellett, a kerekek ütemes csikorgása alábbhagyott.
A vörös futószőnyegen, alig néhány lépésre tőlük, egy apró, csillogó tárgy hevert. Első pillantásra gombnak tűnt, de közelebbről nézve inkább egy finoman kidolgozott, sárgaréz menetes kupakra hasonlított, amelyből egy aprócska fogaskerék széle állt ki.
– Látja, Madame? – mutatott a földre az új utas meggyőződéssel. – A gombos úr páncélzata máris bontakozik! Ez egyértelműen egy miniatűr szerkezet alkatrésze.
– Vagy egy rendkívül elszánt szabó kétségbeesett kísérlete, hogy összetartson egy széteső ruhatárat – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben zsebkendőjével óvatosan felemelte a fémdarabot. Megforgatta a lámpafényben. – Bár be kell vallanom, a szabók ritkán használnak finom műszerolajat a cérna helyett.
Az elegáns hölgy izgatottan kinyitotta a legyezőjét.
– Akkor az a sok sárgaréz gomb nem is díszítés, hanem egy szétszerelt gépezet? De miért építene valaki óraművet a hajtókájára?
– Talán mert a zsebeit már lefoglalták a fontosabb dolgok – felelte Vaneau csendes mosollyal. A szomszédos fülke felé pillantott, ahová a rejtélyes utas elvonult. Az ajtó alatt vékony, csillogó olajcsík húzódott a szőnyegen. – Úgy tűnik, az úr nemcsak neszt hagyott maga után, hanem egy meglehetősen árulkodó nyomot is.